~10.rész~

"No Rain, No Rainbow"

Sziasztok!:)
Meghoztam az új részt (táborba voltam:D) Tegnap rám írtak facebookon, hogy mikor jön a kövi mert nagyon tetszik neki, és már várja..(direkt nem akarom leírni a nevét :) ) És ez nekem akár hiszitek, akár nem nagyon jól esik! Sokszor elgondolkozok, hogy abba kéne hagynom..ez nem nekem való, de pont ezek azok amik ráébresztenek, hogy talán titeket még is érdekel a történetem:)
Két napja írom...a meleg miatt nincs semmihez kedvem, szóval tudok ennél jobbat is, és ezzel tisztában vagyok, de olyan rohadt meleg van, hogy nincs semmihez kedvem :| De titeket nem akartalak"cserben" hagyni, ezért végre sikerült megírnom:)
Kövit 20 "tetszik" után hozom :)

Jó olvasást!♥

(hallgasd:): http://www.youtube.com/watch?v=--WQ7Ga33gY )

-Kérlek hallgass meg. -Kérlelt az ajtóban álló személy...egy olyan személy, aki egykor mindennél fontosabb volt, akiért bármit megtettem volna,de most....Most már csak egy idegen, aki semmit nem jelent a számomra.
-Tűnj el az életünkből!Megvoltunk nélküled is. -ordítottam teljes erőmből az arcába könnyes szemekkel, és az ajtót jó erősen rávágtam, majd felrohantam a szobámba.
-Nicole várj már! -ordította utánam Harry, aki azonnal utánam rohant, majd   magához húzott és jó szorosan átölelt. Csak sírtam. Ő nem bánta, hogy telesírom a vállát..nem, ő nem olyan volt. Biztonságban éreztem magamat mellette.
-Ez apukád volt? -kérdezte, szinte suttogva.
-Nekem már nincs apám...-szipogtam, és elöntött a düh. Úgy éreztem még valamit el kell mondanom neki ahhoz, hogy túl lépjek rajta. Kitéptem magam Harry karjai közül, és visszarohantam.
-Most megint hova rohansz? -kiabált utánam.
-Csak várj meg ott fent..-mondtam, és szélsebesen az ajtóhoz rohantam.
-Matt valamit elfelejtettem mondani..-léptem ki az ajtón, Matt után kiabálva aki a kocsija felé tartott. Lábam egy hatalmas tócsába süllyedt, és megcsapott a hideg levegő, az eső csak úgy szakadt...Ezzel megkönnyítve a dolgomat, hogy erősnek mutassam magam, mert így nem láthatta az arcomon lefolyó könnycseppeket.
-Soha,de soha többé nem szeretnélek látni! És soha ne gyere ide megnézni a babát, akit még akkor elhagytál mielőtt felfoghatta volna ki is ,és milyen az apja. -vágtam hozzá -e szavakat, ebben a pillanatban nem érdekelt mennyire fáj neki, elvégre őt sem érdekelte, hogy mennyire fájt nekem amikor elment.
-Nicole kérlek hallgass meg. -mondta, és én mint ha meg sem halottam volna folytattam..
-Tudod talán irigylem is ezért, hogy ő neki soha nem kell csalódnia benned. -ordítottam, nem érdekeltek a szomszédok. Abban a pillanatban megszűnt a világ. Szívem szerint oda rohantam volna hozzá, és mint kislánykoromban jó erősen nyakába csimpaszkodtam volna, mint egy kis majom...de nem tehettem. Nem parancsolhat mindig a szívem. Most az eszemre hallgattam.
-Ne mondj ilyeneket..Tudod te nagyon jól, hogy mennyire fáj hogy ezeket vágod a fejemhez, pedig igazad van. De azt nem tudod mennyire fáj, hogy nem hívsz már apának..-lépett közelebb, és ő is felemelte a hangját.
-Te viszont nem tudod milyen rossz volt arra ébredni, hogy anya csak sír..és amikor meg tudod miért, akkor úgy érzed te vagy a hibás, és azt kívánod bárcsak soha nem ébredtél volna fel.. -zokogtam, már nem érdekelt hogy látja. Csak állt, és talán most jött rá milyen fájdalmakat okozott nekem.
-Sajnálom...önző voltam. Nem tudtam, hogy ekkora sebeket hagyok benned. Ha tehetném, visszatekerném az időt, hidd el! -mondta, és láttam hogy az ő arcán sem csak az eső cseppek folynak le...
-Kérlek most menj el...menj el ha tényleg szeretsz.-suttogtam, és a hideg kirázott.
-Elmegyek, de nem azért mert el akarok menni,hanem csak a te kedvedért. Legalább így, egy kicsit jót tudok neked tenni. -mondta, és indult az autója felé, azonban mikor kinyitotta a kocsi ajtót, még utoljára vissza fordult.Még utoljára egy kést döfött belém..
-Sajnálok mindent...sajnálom, hogy nem hallgattál meg. Akkor lehet kicsit megértettél volna, de tudom te is olyan makacs vagy mint én. -itt halványan elmosolyodott. -És gyönyörű lettél. Már látom te is felnőtt vagy, így vigyázni tudsz anyádra. Soha többé nem fogsz látni ígérem, de tudd hogy szeretlek. -ez volt az utolsó mondata, és beszállt a fekete terepjárójába ami lassacskán, de eltűnt a sötétségbe. Csak álltam, és nem tudtam mihez kezdjek...
- Én is szeretlek. -suttogtam amikor már messze járt. Az erőm elhagyott,és a földre zuhantam. Azt az érzést, amit akkor éreztem mikor másodjára is elment ..nem kívánom senkinek.  Csak tehetetlenül feküdtem ott, és minden fajta gondolat eszembe jutott. A halál gondolata, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy itt vannak nekem a fiúk, és még is milyen szerencsétlen apa miatt.
-Nicole! Úristen jól vagy? -kiabált egy ismerős hang, de nem volt kedvem rá nézni.Azt kívántam, bár csak hagyna most itt meghalni. Hallottam ahogy egyre gyorsabban veszi lépteit, ahogy minden egyes lépéssel közelebb kerül hozzám, amíg mellém nem ért.Gyorsan magához húzott, és próbált felállítani.
-Kérlek menj el.. -suttogtam, és felnéztem rá. Abban a pillanatban, amikor tekintetem találkozott övével meg állt bennem a vér. Most vagy hallucinálok....vagy hallucinálok.
-Broo-Brooklyn? -dadogtam összevissza, és zavartan megdörzsöltem szemeimet, majd az ő segítségével fel álltam, és szembe kerültem vele. Ő csak halványan elmosolyodott.
-Hahoo! Én vagyok...- nevetett,  és a szemem előtt integetett kezével.
-Te neked nem Los Angelesbe kéne lenned még..őő....-számoltam fejembe, és a kezemen az éveket. -még egy évig? Megváltoztál...
-De..elméletben. Miért, szerinted az ember két év alatt nem változik? -ismét felnevetett. Brooklyn nevetése mindig jobb kedvre derített. Rájöttem, ő hiányzott az életemből..még is csak a legjobb barátnőm, Megan mellet. Ők ketten kiegészítik egymást. Amíg Megan vad, beszédes, és szókimondó, addig Brooklyn visszahúzódó, csöndes, és félénk. Én pedig valahol, a kettő között vagyok. Ezért vagyunk mi hárman, a legjobb barátnők. Miközben ezek a gondolatok végig futottak az agyamon, ő csak szorosan átölelt, amit én még szorosabb öleléssel viszonoztam.
-Annyira hiányoztál..- suttogtam a fülébe. Most csak ő tudott jobb kedvre deríteni.
-Te is, de most el kell mesélned, hogy kivel ordítoztál este tízkor a házatok előtt. -nézett ismét a szemembe, én meg félénken bólintottam, majd kezét megfogva a házunk felé húztam.
-Így már is jobb. -mondta, amikor beértünk a házba.  Ránéztem, és rám tört a röhögő görcs.
-Mi az, min nevetsz?
-Csak hogy olyan vagy, mint egy panda...azoknak van ilyen fekete kör a szemük körül. -Céloztam az elfolyt sminkjére.
-Én is szeretlek. -öltötte rám a nyelvét.
-Nicole, te most magadba beszélsz? -kiabált le Harry.
-Ez ki volt? -fordult felém Brooklyn, nagyra nyitott szemekkel.
-Senki. -vágtam rá gyorsan. És a lépcső elé álltam, eltorlaszolva az utat. Ha megtudja, hogy Harry Styles van a tulajdon hálószobámba, itt kő kővőn nem marad... Brooklyn az első számú directioner..
-Olyan ismerős a hangja..Nekem nem tudsz hazudni Nicole. Ki az? -kérdezte ismét.
-Brooklyn, ígérd meg, hogy nem fogsz: síkítani,összeesni,ordíbálni, fel-alá futkosni..
-Jó, jó ígérem... de mondjad már! -szakított félbe, és egyre nagyobbak lettek a szemei.
-Szóval, nekem már van egy barátom..
-De jóó .-tapsikolt. -Hogy hívják, hol lakik és hány éves? -halmozott el a kérdésivel. Tudtam ha elmondom, hogy Harry Stylesnak hívják, nem kell ezekre a kérdésekre válaszolnom. Ő még talán nálam, és még a FIÚKNÁL  is többet tud, a fiúkról..és ez ijesztő.
-Nicole, jól  vagy? -lépett ki a szobámból Harry,( nem Harry magamba beszélek. Ne nézz már ilyen őrültnek) mire én gyorsan Brooklynra pillantottam, hogy nem esett-e össze.
-óó szia! Nem tudtam, hogy még jön valaki ma! -köszönt Harry. Brooklyn csak állt ledermedve.
-Jól vagy Brooke? -fordultam simét felé, mikor valami élet jelet adott.
-Te ezt hol szereszted? -kérdezte, és odarohant Harryhez, majd elkezdte fogdosni hogy igazi-e.
-Brooklyn nyugi már..ő az igazi. Ő Harry Styles! -mutogattam, hogy ő lenne az életnagyságú tinisztár, és nincs itt szó semmilyen hasonmásról se robotról.
-Mi? Te azt akarod mondani nekem, hogy ő a barátod, itt alszik nálatok, és ezt te még egy smsbe se említetted? -kérdezte levegővétel nélkül, és olyan arcot vágott mint aki képes lenne valakit ebben a pillanatba megölni.
-Ha azt mondom sajnálom, akkor nem haragszol?
-Nicole ezt még fel kell fognom. -fújta ki az eddig bentartott levegőt.-Élőbe sokkal helyesebb.. Nicole, mindjárt elájulok. -mondta, és egy nagyot sikított. Én csak a fejemhez csaptam.
-Tudom hogy helyes, de kérlek nyugodj le..-próbáltam csititaní.
-Te azt kéred egy Directionertől, hogy nyugodjon le amikor itt van egy személy a kedvenc bandájából? -kérdezte felháborodottan.Még szerencse, hogy nem Niall van itt, mert akkor ....-itt ördögien elmosolyodott. ( Brooklyn kedvence Niall. szerk.megjegyzés :D)
-Haho lányok, én is itt vagyok! -szólalt meg Harry.
-Tudjuk! Szerinted ha nem lennél itt, akkor most min pattogna ennyire? -ráncoltam össze a homlokom.
-Olyan arik vagytok. -szólalt meg Brooklyn.
-Tényleg, mi volt apáddal? -kérdezte Harry, terelve az őrült rajongó témát.
-Apuddal? Az apukád volt? -fordult felém Brooklyn is.
-Na jó ez nekem így sok. Fáradt vagyok. Majd holnap elmondok mindent, de most hadd aludjak. -dünnyögtem, és fáradtan megdörzsöltem szememet.
-Jó aludhatsz, de arra készülj fel, hogy mire te felkelsz én már itt leszek. -kacsintott Brooklyn, és egy jó éjt puszit nyomott az arcomra. Harry is felém tartott, hogy ő egy jó éjt csókot adjon, (jó éjt csók..mit ki nem találok..) de gyorsan elfordítottam a fejemet, és csak arcon pusziltam.
-Most miért nem engeded? -nyafogott mint egy öt éves.
-Mert úgy is velem alszol, és te még tudsz adni jó éjt "puszit". Meg amúgy is, ma belelöktél a kádba, és eláztattál. -fintorogtam, Brooklyn csak a háttérbe kuncogott rajtunk.
-Azt hiszem én megyek, nem akarlak titeket zavarni. -mondta, Brooke kaján mosollyal az arcán.Egyszer tuti megölőm...

~*~

-Miután lefürödtem, és lemostam magamról az- e napi fáradalmakat, felfrissülten dőltem le az ágyamra Harry mellé.
-Mi volt apuddal? -kérdezte komolyan Harry. Jól esett, hogy ennyire érdekli.
-Megígérte, hogy soha többé nem kell látnom...-ismét a sírás kerülgetett. Ilyen gyenge lennék?
-Sajnálom, de talán jobb lesz így. -mondta, és fejem alá nyúlva átölelt. Én pólóját megmarkolva magamhoz húztam, és nem akartam elengedni soha. Őt nem..
-Tudod melyik volt a legszebb napom? -kérdezte, és homlokon puszilt.
-Nem, melyik? -kérdeztem, és felnéztem rá.
-Amikor úgy döntöttem, hogy a könyvtár fele menekülök a rajongók elől, és nem az aluljáróba. -itt halkan felnevetett. -Imádtam ahogy próbáltál ürügyeket keresni arra, hogy miért nem jöhetsz el  velem a kávézóba, majd másnap ismét próbáltál kibújni az első randink alól.
-Pedig az első perctől tetszettél, csak féltem a szerelemtől. -nevettem el én is magam, és szembe találtam magam Harryvel. Orrunk összeért, és ő azzal a sármos féloldalas mosolyával, amitől lányok ezrei elájulnak ..na azzal a mosolyával nézett rám. Gyomrom összerándult, és egy nagyot nyeltem. Sose éreztem senki iránt ilyen szerelmet. Amikor megláttam, vagy csak meghallottam a hangját, testem ezer és ezer jelet küldött nekem, hogy mennyire is szeretem.
-Én nem féltem a szerelemtől, mert eddig nem tudtam, hogy ilyen ha igazán szeretsz valaki. Minden nap félek, hogy elveszítelek. -suttogta, és leheletét éreztem bőrömön..ismét kirázott a hideg. Derekamra rakta a kezét, és nyakamba bújt.
-Te így akarsz aludni? -mosolyodtam el, ezen a furcsa pózon.
-Igen, és te is így akarsz..-mondta, és éreztem hogy mosolyog. Nem szólaltam meg, mert igaza volt. Akárhogy tudok aludni, csak az a fő, hogy velem legyen.

~*~

-Jó reggelt! -léptem be kómásan a konyhába, és a szintén kómás Harry mellé ültem. Brooklyn még nem volt itt...Tudtam, hogy ő nem fog tudni délnél előbb fel kelni.
-Szia kicsim. -köszönt Harry, és arcomra nyomott egy puszit.
-Anya hol van?
-Csinálja a tojásrántottát...pedig hiába mondtam, hogy segítek leültetett ide.
-Anya már csak ilyen..lehet tudta milyen ügyetlen vagy. -cukkoltam.
-Imádom amikor ilyen vagy. -nevetett fel ő is.
-Még jó, hogy imádsz...-csókoltam meg.
-Mikor fog szülni anyukád? -suttogta oda a kérdést.
-Augusztus 17.-re van kiírva.
-Mi ilyen titkos, hogy suttogtok? -lépett be, két tányér tojásrántotta kíséretében anya.
-Csak Stacy-Taylorről beszéltünk. -mosolyodtam el.
-El is felejtettem mondani.. Taylor Elizabeth Allison lesz a neve. -jelentette ki büszkén, hogy sikerült döntésre jutnia.
-Miért nem Stacy? -kérdeztem.. nagyon nem tetszett a Taylor név.
-Mert ez szebb. Na de most beszéljünk rólatok. Mióta vagytok együtt?
-Elvileg egy hónapja, gyakorlatilag egy napja. Ezen a mondatomon én is elgondolkoztam. Anya értetlenül nézett ránk, és mikor szóra nyitotta volna száját, Harry rövidre zárta:
-Röviden annyi, hogy a lánya hihetetlenül makacs. -itt rám nézett, és elmosolyodott. Anya nem kérdezősködött tovább felfogta, hogy bonyolult. Majd ha kettesbe leszünk úgy is kifaggat.
-Viszont valamiről beszélnem kell veletek...Ugye védekeztek? -kérdezte gondterhelt arccal, mire én a számba lévő narancslé tartalmát, az asztalra köptem.
-Anya ne már! -köhécseltem. Harry széles mosollyal arcán, lehajtotta a fejét.
-Jó csak azt szeretném, hogy ne legyetek olyan hülyék mint a mai tizennyolc évesek.
-Nyugi nem vagyok hülye, és még amúgy se..szóval, érted amúgy se csináljuk..-itt rákvörös lettem, és erre a mondatomra Harryből kitört a nevetés.
-Kuss...-suttogtam, és az asztal alatt megrúgtam a lábát. Anya arcán látszott a megkönnyebbülés.
Szerencsére, ezt a kínos beszélgetést Brooklyn zavarta meg, amiért ebben az esetben imádtam.
-Elfelejtettem mondani, hogy Brooklyn visszajött. -mondtam széles mosollyal, és az ajtó fele igyekeztem.
-Szia csajszi! -köszönt, amikor kinyitottam előtte az ajtót. -Jó reggelt Kate, és Ha-harry..-köszönt nekik is, de még ezt a One Directionos dolgot nem nagyon fogta fel.
-Brooklyn? -nézett anya furcsán a lányra. -De neked még egy évi Los Angelesbe kéne lenned a nagyszüleidnél!
-Csak elméletbe, majd elmondok mindent. De most Nicolenak kell elmesélni, hogy tegnap miért veszekedett Mattel a szakadó esőbe?
-Itt volt az apád? -kérdezte anya, és a narancslé a földön landolt. Ettől féltem, hogy megtudja...
-Miért ne lenne itt? Hiszen a férjed nem? -kérdezte kerek szemekkel Brooke.
-Brooklyn még nem tudja? -nézett rám anya. -És miért nem szóltál?
-Mit kéne tudnom? -hangzott el egy újabb kérdés, és fejemet összevissza kapkodtam.
-Elég! -emeltem fel a hangomat. -Ez nekem így sok. Egyszerre, egy kérdezzen. -mondtam, és szerencsére mindenki elhalhatott. -Kerestem tekintetemmel az egyetlen biztos pontot ...Harryt.
-Segítesz? -kértem mikor megtaláltam, és ő azonnal mellém jött. Megfogta a kezemet, és segített minden kérdésre felelni....

"Néha meg kell állni egy perce 's elgondolkodni. Lenyugodni, és türelmesen felelni az élet kérdéseire. Én is ezt teszem, de sokkal könnyebb ha van valaki melletted, aki végig fogja a kezedet, és segíti  lépteidet"