~15.rész~

"A piros szörnyeteg"

Sziasztok! Tudom késtem...nem akarok magyarázkodni hogy miért  meg van az oka hogy kések. Most nincs minden rendben a családomba szóval röviden ennyi. Köszönöm annak aki még mindig olvassa és elnézi ezeket nekem :')

A szavak amiket írtatok benne vannak, igaz elég kevesen írtatok !! :|:D/25. tetszik.-->következő rész :) /

Jó olvasást!

-Nicole,Nicole! Kelljél már fel! -bökdöste a vállamat Megan.
-Mi? Hol  vagyok? -nyújtózkodtam, és szememet megdörzsölve rá néztem az  órára.
-Megyünk el! És ne bámuld olyan látványosan az órát! Igen tudom,  még csak fél hét. Igen tudom, fáradt vagy, vissza akarsz aludni, szemét vagyok, hogy felkeltettelek blablabla.. -forgatta unottan a szemét. Valamiért úgy érzem, nem csak engem keltett ma.
-Hova megyünk? -ásítottam egy nagyot, és felültem az ágyamra.
-Az állatkertbe! -ordított boldogan, és én inkább a fejemre húztam a párnám. -Istenem miért? -suttogtam magamnak. Megan csak nem hagyott, és lerántotta rólam a takarót. Húsz perc nyafogás után, végre kitudtam küldeni, és elkezdtem készülődni. Az nem lényeg, hogy háromszor neki mentem valaminek, és a fürdőbe hanyatt vágódtam..nem téma.
-'Reggelt! -motyogtam amikor kész voltam. Ahogy körbe néztem a társaságon észrevettem, hogy nem csak én szoktam el ettől a korán keléstől. Liam,és Daniel egymásnak dőlve aludt. Niallt, Brooklynt, és Megant nem láttam sehol.  Zayn a hűtőnek támaszkodott. Szerintem ő nyitott szemmel aludt. És végül Eleanor..nem tudom hogy csinálta, de ő már teljesen fel volt dobódva, és ezerrel pörgött. Gondoltam meg keresem a többieket. Mert Louis, és Harry se volt meg. Tuti együtt mentek valahova. Be néztem Louis, és Eleanor szobájába, de senki se volt ott. A következő pillanatban, valaki derekam köré fonta karjait. Halványan elmosolyodtam, és hirtelen megfordulva nyaka köré fontam a karom. És akkor...és akkor hirtelen mozdulattal, mindketten elléptünk egymástól. Hátam a falnak ütközött, annyira megijedtem. Ő a mögötte lévő asztalnak ment neki, ami majdnem felborult. Ennél kínosabb pillanatban, még nem volt részem.
-Louis? -kérdeztem elkerekedett szemekkel, majd zavartan a hajamba túrtam.
-Nicole?Azt hittem Eleanor vagy!
-Eleanor? Kicsit sem hasonlítunk. -mondtam, egy nagyot nyelve...ez egyre kínosabb.
-Hátulról elég nehéz megállapítani. Mindkettőtöknek hosszú barna haja van, és éppen a szobánkból jöttél ki. -jogos.Persze, hogy azt hitte ő vagyok
-Oké, nem történt semmi. -motyogtam. Mikor mind ketten átgondoltuk a történteket, hangos nevetésben törtünk ki.
-Akkor, szerintem inkább menjünk le. -mondtam, még mindig zavartan, és ő halványan bólintott, majd megindult utánam.
A többiek szerencsére nem figyeltek fel, a Louis és köztem lévő feszültségre, mert valaki mobilon hívogatta Liamet.
-Ki az? -kérdeztem mert nem értettem semmit. Annyit láttam. hogy már mindenki ideges, és mindenki az "idegennel" akar beszélni.
-Valaki, már tizedjére hívja Liamet, hogy ő-e az állat orvos, mert szegény Brunonak valami baja van, és sürgősen ki kéne menni hozzá. -ráncolta össze homlokát Eleanor, és én meg némán bólintottam egyet. Ismét egy kar ölelte át a derekamat. Mi előtt karjaimat nyaka köré fontam volna, felnéztem vállam felett. Göndör fürtök. Oké, ez nem lehet más. Meg fordultam, és  még egyszer átfutottam szemeimmel. Igen ez Harry. Ő furcsán nézett rám, de betudta annak, hogy korán van, és megcsókolt. Szemem sarkából láttam, hogy Louis észrevette, hogy milyen gondosan ellenőriztem, és lehajtott fejjel nevetett. De hát, nem akarok még egyszer ilyen helyzetbe kerülni.Ezek után óvatos leszek, az biztos. Hiszen majdnem megcsókoltam Louist.
-Na, menjél már! -hallottam Megan hangját, amire ösztönösen oda kaptam a fejem. Szegény Niallt tologatta maga előtt.
-Most keltett? -suttogtam oda a kérdést a szőke fiúhoz. Ő egy perc után (sokáig tartott mire kapcsolt) bólintott egyet..Miután Megannek, sikerült mindenkit felverni ( Zaynt nem volt könnyű) az álmából elindultunk. A fél órás út után megérkeztünk, és jajgatva kiszálltunk a kis buszból. És akkor, eszembe jutott valami.
-Megan! Otthon hagytuk Brooklynt!
-Mi? Az nem lehet! Hisz keltettem,és aztán le is ment. -kapkodta fejét, Brooklynt keresve.
-Most akkor mi lesz? -kérdezte Danielle. Ő kapcsolt először.
-Nyugi! Itt vagyok. -kászálódott ki a kis busz csomagtartójából Brooke, egy plüss ceruzát szorongatva.(?)
- Nem is láttalak! -léptem oda Brooklynhoz, aki elég friss volt.
-Ja, mert engem már fél hatkor keltett Megan, gyorsan kimentem a kis buszhoz, és leghátul aludtam tovább.
-Rafkos! -nevettem el magam. Most így bele gondolva, neki nem kellet két óráig várnia, amíg mindenki elkészül, és Megan ordibálását hallgatnia. Ő nyugodtan aludt, a kis busz hátuljában.
-Örülök, hogy felkeltél! -mondta Megan, nem túl kedvesen. A többiek jót nevettek Brooke-on.
-Ennek mi baja? -kérdezte, és plüssét visszadobta az buszba.
-Passz. -sóhajtottam egy nagyot.
-Nicole, Niallnek van barátnője? -kérdezte komolyra fordítva a szót. -Már mint, tudom hogy Directioner vagyok, de te jobban ismered, és biztos tudsz róla hogy van- e olyan, akivel mostanában....szóval érted. -motyogta, és én mosolyogva ránéztem.
-Nincs barátnője, szabad a pálya. -mondtam, és láttam mennyire zavarba jött. Széles mosollyal arcomon oda sétáltam Harryhez, és hátulról átöleltem.
-Mitől vagy ilyen boldog?
-Csak minden olyan szép. -ő is elmosolyodott, és arcomat megsimogatva megcsókolt.
A nap hátra lévő része, elég nyugis volt. Sétáltunk az állat kertben. Louis, Harryhez hasonlította az oroszlánokat. Már mint, hogy mind kettőnek mekkora sörénye van(?). Én végig Harry kezét fogtam, és a  meleg napsütésben bámészkodtam. És aztán jött a napnak az a fele, amire ha így visszagondolok elnevetem magam, viszont abban a pillanatban, nem voltam annyira vidám. Megan elmondta, hogy van egy kiállítás ahol megtudjuk nézni, a már kihalt állat fajokat, vagy is nem konkrétan azokat az állatokat. Hanem csak képekről tudtuk őket megnézni, ami mellet egy rövid ismertetés volt, hogy pontosan milyen faj volt stb..A terembe be érve, mindenki más irányba ment. Niall, Brooklynnal a büféhez(!) Megan, és  Zayn valamerre már el is tűntek , Danielle Liammel, és Louis Eleanorral, már a kint kiáltott dolgokat nézegették..
-Úgy látszik mi itt maradtunk. -fordultam Harry felé, aki magához húzva homlokon puszilt.
-És, te merre szeretnél menni?
-Igazából nem érdekel. -húztam oldalra a számat. -Elmegyek a mosdóba. Várj meg! -mosolyogtam rá, és már el is indultam az egyik irányba. Rossz szokásom, hogy ha unatkozok akkor sokat iszok...na igen, és a kocsiba nagyon unatkoztam. Elértem egy sötét folyosóhoz, de elméletileg itt van a mosdó. Gondoltam mi baj lehet, ha benyitok az egyik szobába. (Mentségemre szóljon, hogy volt rajta egy tábla, ami már kicsit elvolt kopva. De gondoltam a mosdónak a jele volt, egyszer fénykorában). Sötét volt, ezért beljebb mentem megkeresni a kapcsolót. Na igen. Amint beljebb mentem, az ajtó bevágódott. Abban a pillanatban összerezzentem, és fél percig bámultam magam elé.
-Nincs itt semmi, nyugi Nicole, ez csak a mosdó. De a kör című filmben, a mosdóba is ott volt Samara. Nem! nyugii....-motyogtam magamnak.  Minden féle gondolat átfutott az agyamon, és utána nem tudom hogy vettem rá magam, hogy vissza menjek az ajtóhoz. Gondoltam, akkor már kint is vagyok. Ezzel csak az volt a baj, hogy hiába rángattam, nem nyílt. Nyugi Nicole, megoldod. Előkotortam táskámból a telefonom, és  rögtön hívtam Harryt. Harmadik kicsöngés után, fel is vette.
-Igen?
-Harry segíts! Eltévedtem, és bementem valahová, de a húzat becsapta az ajtót, és ennek a rohadt ajtónak is most kellet tönkre mennie. Most bent ragadtam egy teremben, ahol nincsen villany, és tudom hogy van itt valami, és félek és ...
-Nyugi! Megkereslek! -mondta, de hallottam hangjába, hogy ő egyáltalán nem nyugodt. -Merre vagy?
-Eljöttem balra, és egy sötét folyóson bementem az egyik ajtón..
-Nicole! Itt vagy? Haho?
-Igen. Harry? Harry! -ordítottam, de hiába. Elment a térerő. A francba! Összeszedtem minden bátorságom, és a telefonommal körbe világítottam a termet. Mindenhol akváriumok voltak. Valamiért úgy éreztem, inkább nem kéne megnéznem. Viszont negyed óra után, előtört bennem az az érzés, hogy ugyan mi bajom lehet, ha megnézem mik vannak az üveg mögött..
-Purgitarius...Kihalt emlős, blablabla...nagyon érdekes. -sóhajtottam egy nagyot, és tovább mentem a másik akváriumhoz. Oké, lehet nem kellet volna. Amint megláttam, hogy igen is élő, 21. századi pókok mászkálnak benne, egy nagy lendülettel elugrottam. Valami hozzám ért, és villámgyorsan megfordultam. A következő pillanatban már a földön feküdtem,  valamibe bele gabalyodtam, amit nem tudtam letolni magamról. Poros, és büdös volt. Nem tudom hány percig köhögtem, és sikongattam, hogy : "Valami megtámadott! Segítség!" miután valaki az ajtót kezdte el teljes erejéből ütni.
-Nicole? -szűrődött be, egy nagyon is ismerős hang...ez a hang Brooklyné volt.
-Brooke? Istenem de jó, hogy erre jártál!
-Nyugi, Zany már elment segítségért! Maradj ott ahol vagy!
-Nem Brooklyn, elfogok szökni! -mondtam, gúnyosan mire elnevette magát...én is elmosolyodtam.
-Csak próbáltam olyan lenni mint a filmekben, amikor megtalálnak valakit, és tudod...
-Te nem vagy normális! -nevettem. Így beszélgettünk, amíg meg nem jött a segítség. (elvonta a figyelmem, és felse tűnt hogy még mindig rajtam van valami, nehéz, és poros dolog. Egy sötét szobában, egy rakás pókkal.Ja, és büdös is van)
-Jól van hölgyem? -nyitotta ki az ajtót, egy magas férfi szerszámokkal a kezében, tíz perc ajtóval való macerálás után.
-Igen, de mi ez rajtam? -kérdeztem, még mindig a földön feküdve. Brooklyn arca egy másodperc alatt megváltozott, és kitört belőle a röhögés.
-A veszedelmes lény egy függöny ! -nevetett, szinte már sírt. Nem bírtam ki, rápillantottam a rajtam lévő veszedelemre, ami egy piros bársony függöny volt. Elkapott a röhögő görcs, és a gondnok furcsán nézett, hol rám, hol Brookra. Miután segített leemelni rólam, a nem túl könnyű függönyt, végre fel tápászkodtam. Arcom zöld színű lett, és undorral néztem a sarokba. Brooklyn amint észre vette, elkiáltotta magát.

-Te egy függönytől féltél, amikor össze voltál zárva, egy bitangpuszulatosanfostos radiátorral! -sikongatott, és én nagyot sóhajtva magyaráztam el a gondnoknak, hogy amúgy mi nagyon aranyos, kedven lányok vagyunk, csak a mai nap az ilyen...hiába..szerintem ő elkönyvelte, hogy valami nincs rendben az agyunkkal. Mikor végre kiszabadultam a sötét teremből, megpillantottam a többieket, akik aggódva álltak egy kisebb csoportban.
-Nicole! -kiáltott fel Niall, mire mindenki egy ember ként fordult felém.
-Nyugi, jól vagyok!
-Hogy tudtad magad bezárni egy szobába? -jött oda hozzám Harry, és magához húzva szorosan át ölelt. Éreztem, hogy mennyire aggódót. Olyan édes volt, hogy elmosolyodtam.
-Héé, már itt vagyok. -suttogtam, és vállába fúrtam a fejemet.
-És megtámadta egy veszedelmes szörnyeteg! -nevetett Brooke, mire kérlelő pillantásokkal néztem rá, hogy el ne mondja...késő volt. Elmesélte, hogy mennyire féltem attól a piros függönytől, és hogy egy elég érdekes radiátorral találkoztunk. Ennyi elég volt. Mindenki elkezdett röhögni ,mire a többi turista eléggé szúrós tekintettel illetett minket, hogy fogjuk már be. Mikor már az ott dolgozok is megkértek minket arra, hogy amennyiben nem tudjuk abba hagyni a "tombolást", hagyjuk el az épületet. Ez még így, rendben is lett volna. Mi szépen kiballagunk, és csendesen haza autókázunk..Így is lett volna, ha nem mondja ki, a komor tekintetű, szőke hajú nő, a következő mondatot " Ha elmennek jobbra, a "függöny" mellet lévő ajtón, hamar ki is tudnak menni" Ennyi elég volt. A vele szembe álló Niall, kiköpte  a szájában lévő narancs levet, egyenesen a nő arcába. Mi már fuldokoltunk a röhögéstől, és szél sebesen ki is rohantunk. Niall még vissza ordibált valami elnézés félét, mire még hangosabban nevettünk, konkrétan én már sírtam.
-Niall, hogy te mekkora egy idióta vagy! -mondta Louis, és lepacsizott vele. Én csak mosolyogva megráztam a fejem, arra gondolva, hogy milyen tökéletes életem van. A barátaimat imádom, anyukám a kistestvéremmel várandós, Harry Styles  a barátom, és minden olyan szép. És amikor már úgy gondolja az ember, hogy minden tökéletes, minden jó, akkor az élet gondol egyet, és jót nevetve rajtad eszedbe juttatja azokat a dolgokat, amiket legszívesebben felednél. Én esetemben apát. Torkom összeszorult, és nagyokat pislogtam, hogy ne sírjam el magam a többiek előtt. Inkább beültem a kocsiba. Nem. Nem tökéletes az életem.
-Minden rendben? -nézet rám összeráncolt homlokkal Harry, és kezemre kulcsolta ujjait. Fél oldalas mosolyra húztam a számat.
-Már igen. -látva hogy megkönnyebbült, rá jöttem nem kell, hogy tökéletes legyen az életem, amíg vannak olyanok, akik szeretnek, és foglalkoznak velem. És elég sokan vannak ilyenek. Erre ma jöttem rá.

~*~

-Mit olvasol? -vetődött le mellém az ágyba Harry.
-Valamilyen magazin, amiben arról beszélnek hogyan fogyjál le, a következő cikk meg már arról szól, hogy fogadd el magad, úgy ahogy vagy. -forgattam meg kezeim között, és ledobtam az éjjeli szekrényre. -Jó illatod van. -mosolyodtam el, majd mellkasára hajtottam a fejemet.
-Tudod, én használok tusfürdőt fürdésnél.- mondta azzal a pimasz mosollyal arcán. Válaszul felpattantam, és az előbb említett magazinnal megcsaptam. Ő kitekerte azt kezeim közül, és derekamnál megfogva megfordított. Fölém hajolva megcsókolt, és újra...majd újra.
-Most azt hiszed győztél? -kérdeztem felhúzva a szemöldököm.
-Mindig győzők. -nézett rám. Ooo, te csak azt hiszed Harold. Egy óvatlan pillanatban, kibújtam alóla, és hátára ugrottam, ami akkor jó ötletnek tűnt. Ő fel állt, és én még mindig a hátán csüngtem. Lábamat köré fontam, és karommal erősen kapaszkodtam a pólójába.
-Mire készülsz? -kérdeztem kicsit félve.
-Nicole Kate Allison. -ingatta a fejét, és egy nagyot sóhajtott. -Tudod, még nem álltam bosszút a múlt koriért, amikor lelocsoltál.
-Mi? De, te dobtál bele  a kádba! Eszedbe ne jusson! Harold, azonnal rakj le! -próbáltam leugrani róla, de olyan erősen fogta a lábam, hogy az lehetetlen volt. Ha kezemmel elengedem, akkor maximum lefelé fogok lógni, de a lábamat attól még ugyanúgy fogja. Nem menekülhettem, mert mikor már észbe kaptam arra eszméltem, hogy be"dobott" a kádba, és  a zuhany rózsát fogva szemtelen mosollyal néz le rám.
-Ne.Merd.Meg. -mondtam tagolva, és mint aki egy veszett kutyát próbál csitittani, lassan felé nyúltam. De ki az a hülye, aki egy veszett kutyát nyugtat? Mindenki tudja, hogy ilyenkor szaladni kell. Gyorsan felálltam, azonban résen volt, és megnyitotta a vizet. A víz sugár az arcomba talált, amikor szemtől szembe álltam Harryvel. Nem láttam semmit, ezért hadonászni kezdtem, hogy hagyja már abba. Nem tudom mi történt, de a zuhany rózsa a földre esett, és Harry is térdre rogyott. Gyorsan kapva a lehetőségen, fél szememmel megkerestem a földön, az előbb említett tárgyat, (egyik szemembe, teljesen bele lógott a csuron vizes hajam) Felkaptam, és amikor már majdnem arcon locsoltam Mr.Stylest, meggondoltam magam, mert arcán fájdalom tükröződött.
-Mi baj? -térdeltem le elé, és arcából kifésültem a haját.
-Megütöttél, egy nem től kellemes helyen. -Ennyi. Kész. Kitört belőlem a röhögő görcs, és a vizes padlón fetrengtem, mint egy retardált fóka. -Olyan béna vagy, hogy sose tudsz megszívatni. -nevettem még mindig. Oké, ezt lehet nem kellet volna. Harry gyorsan a zuhanyrózsa felé nyúlt, mire én odakaptam a fejem. Na, azt már nem! Felálltam, és kezéhez nyúltam, amiben azt a nagyon ellenszenves tárgyat tartotta. Próbáltam felé fordítani, ő meg felém. Így ment ez amikor hirtelen meggondolta magát, és hirtelen mozdulattal kicsavarta kezemből, majd eldobta. Hunyorogva néztem rá, hogy vajon most mit tervez. Mindez, fél perc alatt történt. Oda hajolt, és hátra döntve engem, fölém görnyedve hosszasan megcsókolt, én belemosolyodtam csókunkba, amikor valaki kinyitotta a fürdő ajtót.
-Ti mi a fenét csináltok? -nézett ránk kérdően Liam. Elég furcsa látvány lehetett, egy eláztatott fürdő, aminek padlóján két elmebeteg  csókolózik, és mind ketten bőrig áztak.
-Csak...csak meg mutattam Nicolenak, hogy kell használni a zuhanyzót. -mondta Harry, mire én összeráncolt szemöldökkel meredtem rá. Hát ő se egy észkombájn .
-Na mindegy. -nézett ránk furcsán, de láttam a szája szélén azt a mosolyt. -Egy óra múlva elmegyünk egy étterembe. Gondoltam szólók, hogy eltudjatok készülni. -itt már tuti, hogy mosolygott.
Miután Liam ott hagyott minket, feltápászkodtunk, és szúrós tekintettel meredtem az előttem álló személyre.
-Csak hogy tisztában legyél vele. -néztem rá komolyan, mire ő keresztbe font karral, és pimasz mosollyal hallgatott. -haragszom rád! -mondtam játszva  a sértődöttet, és mi előtt elnevettem volna magam, megfordultam és ott hagytam. Végül is csak egy órám van elkészülni, és ez nem is lenne baj, ha nem lennék bőrig ázva! Te jó ég...
-Akkor a filmet se nézed majd meg velem? -kiabált utánam.
-Nem! -mondtam. Nem csak azért nem, mert most "haragszom" rá, hanem amúgy se szeretem a sötét erdős, kaszabolós, menekülős filmeket.
-Akkor majd Louisal meg nézem! -mondta, és nevetve elindult ő is készülődni. Mosolyogva megforgattam a szemem, és vissza mentem a fürdőbe. Na, akkor készülődjünk!

~Díj, és Játék~

Sziasztok!:)

Most nem résszel jöttem, hanem megkaptam az első díjamat, aminek nagyon-nagyon örülök :)
És mivel ma van, AZ a bizonyos nap, lesz egy kis játék is :)!

Díj:

1., Tedd ki a díjat!
2., Köszönd meg annak, akitől kaptad!
3., Írj 10 dolgot magadról!
4., Küld tovább a díjat!
5., Szólj mindenkinek a díjról!


1., Kész :)
2.,Köszönöm Vívs! Nagyon örülök, hogy úgy vélted megérdemlem!:) xx
3.,

1.Kutya bolond vagyok:)
2.Amerikába szeretnék élni♥
3.Komárom-Esztergom megyében, Tatabányán pengetem napjaimat :"D
4.Tervezek még blogot majd ezután :)!
5. Barna a hajam, és zöldes barna a szemem.
6.Van egy öcsém aki az idegeimre megy....
7.Nem akarok felnőni!:D
8.Sose volt még semmi amiért rajongtam volna, csak a One Direction ♥
9.Imádom a családom, és a barátaim♥
10.Nagyon örülök, hogy olvassátok a blogom, és szeretlek titeket! ;)♥

4., A díjat, a két kedvenc bloggerinámnak küldeném :

Etus.▲
StarZone

5., Már is:D

És akkor most a játék!:)

Mivel ma lesz 2 éve, hogy megalakul a One Díí, gondoltam itt az alkalom arra ,amit már régota tervezek:D

Szóval komiba írjon mindenki egy szót, amit a következő részbe szeretne, hogy benne legyen:D ( pl: sajt. Én leírom így: Kivett a hűtőbből egy sajtot.)
Gondolom értitek:) Várom a szavakat ;D

~14.rész~

Csak is téged...

Sziasztok!:)
Szóval ritkábban hozok részt mostanában. Ez azért van, mert nem mindig érek rá, ott vannak azok a hülye kötelező olvasmányok.
 (5 !-.-) És ott van a nyári házi feladat. Igen nekünk ilyen is van...
Bocsi, de igyekszem, és remélem nem haragszotok :)
Akkor itt lenne az új rész!/Kövi 24 tetszik/

Jó olvasást!:) 

-Sziasztok! -lépett be Eleanor, belecsöppenve kis közösségünkbe. A többiek egyszerre üvöltöttek valami köszönöm félét...bár nem tudom, hogy Niall "hoztál gumicukrot?"kérdése annak számít-e...
-Nicole?. -lépett oda hozzám kíváncsi tekintetével, és engem méregetett. Nem tudtam, hogy azért, hogy felmérjen mennyi veszélyt jelentek neki..oké ez nem tűnt túl valószínűnek. Vagy még sose látott képeken se, és így rögzítette az arcomat a fejébe.
-Igen. -feleltem hatalmas mosollyal arcomon. Nagyon szimpatikus volt Eleanor...jó ezen nem kéne csodálkoznom, hiszen Louis barátnőjéről beszélünk.
-Örülök, hogy megismerhetlek, és titeket is. -fordult Megan, és Brooke felé, akik az arcukra fagyott mosollyal próbálták fel dolgozni a dolgokat. Ez inkább Brooklynnak volt nehéz, első számú directionersége miatt.
-Mi is. -válaszoltuk Megannel egyszerre, de Brooke ugyan úgy állt, mosollyal az arcán, és Megan kezét szorongatta. Miután Eleanor, Louisal nyomában felment kipakolni, Brooklynnak tíz perc kellet mire fel fogott mindent. Azon kívül hogy sikongatva ugrált, és körbe járkált autó grammot kérve ..hááát...fogjuk rá, hogy jól fogadta.
-Irány a tengerpart! -üvöltötte Eleanor a lépcső alján állva. Mikor tekintetem átsuhant rajta, az önbizalmam nullára csökkent...Oké, tudtam hogy modell, és hogy gyönyörű, de az a test ..
-Holnaptól diéta! -suttogtam Megannek, aki csak legintett egyet. Danielle kapcsolt először:
-Haho! Ha mindenki itt áll, akkor sose fogunk leérni.
-Oké mi készülődünk! -mondtam, és megfogtam két barátnőm kezét, majd a szobánk vele ráncigáltam őket.
-Eleanor itt van a házban. Itt vannak a fiúk. Zayn rám mosolygott, és most együtt megyünk fürödni..oké Brooke nyugi..-suttogta magának barátnőm, mire mi elégé furcsán néztünk rá.
-Jól vagy?
-Megan ezt komolyan kérdezed? Itt vagyok...érted? Itt! -emelte fel hangját, és örömében tapsikolt. Én csak a fejemet fogva, inkább elkezdtem készülődni.


-Na mehetünk? -léptem ki a fürdőből, de persze a törölközőt gondosan magam köré csavartam. Le sem veszem amíg Eleanor a közelembe lesz. Azonban lelkesedésem alábbhagyott, mert Megan valamiért sírt.
-Mi a baj?
-Elmondtam neki anyut...-mormolta Brooke, aki ugyan csak a könnyeivel küszködött.
-Én..én annyira saj-sajnálom. -szipogta Megan. Na jó most azonnal tennem kellet valamit, mert bármikor bejöhetnek értünk, és ha látják hogy Megan, sír akkor mindent el kell mondanunk nekik. De akkor meg Brooklyn sírna...
-Brooke, beszélhetek kicsit vele?
-Persze, addig átöltözöm. -mondta, és egy nagy sóhaj kíséretében már el is tűnt a fürdőbe.
-Megan! Szerintem sokkal többet tudnál neki azzal segíteni, hogy erős maradsz, és bíztatod!
-Te, hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?
-Ez csak a látszat. -húztam egy keserű mosolyt az arcomra. -Ha azt mutatóm, hogy erős vagyok, és hiszek abban, hogy képes meggyógyulni Julia, akkor nagyon sok erőt tudok adni Brookenak.... ami most rá fér. Kérlek, te is próbáld meg!
-De te akkor nem is hiszed, hogy...
-Nem!. -szakítottam félbe, mert tudtam mit akar kérdezni. -Én nem hiszem, hanem tudom, hogy megfog gyógyulni. Most muszáj erősnek maradnunk. -simítottam meg karját, és magamhoz öleltem.
-Rendben..-suttogta fülembe. Majd elhajolva tőlem letörölte könnyeit, és a tükörhöz érve rendbe szedte magát.
-Jöttök? Már rátok várunk tíz perce! -lépett be Harry. Nem írnám le mit éreztem amikor megláttam kigyúrt felső testét, és sármos mosolyát, de a gyomrom összerándult..az tuti..
-Valami baj van? -kérdezte, és az előbb említett mosoly eltűnt az arcáról.
-Majd utánatok megyünk. -mosolyogtam rá, és tudomásul vette, hogy ez a "menj, ez most csajos dolog" mosolyom.
-Okééé. -mondta, és becsukta az ajtót.
Miután mindenki "harci díszben állt" lementünk a lépcsőn. -Óóó..Te hogy, hogy még nem mentél el?
-Még nem voltam kész, és akkor gondoltam megvárlak titeket! -mondta Danielle, és ahogy megpillantottuk fürdőruhában, mind hárman szorosabbra fogtuk a törölközőt magunkon.
 -Nicole, igen holnaptól diéta! -suttogta Meg, és én akaratlanul, de elnevettem magamat.
-Akkor indulhatunk? -nézett ránk Danielle, és nem értette min nevetek. Miután bezártuk az ajtót, a part felé vettük az irányt. A meleg átjárta a testem, és lábujjaimat a homokba fúrtam.
-Au-au ez meleg! -emelgette gyorsan lábát Brooke, akinek túl meleg volt a homok, és úgy nézett ki, mint aki valami furcsa táncot járna.
-Te most kán-kánozol? -kérdezte Megan, és nem tudta abba hagyni a nevetést, Daniellel együtt. Mikor már megsajnáltam Brooklynt, ( minimum két percig élveztük a szerencsétlenkedését) oda dobtam neki a papucsomat, amit még a táska mélyére süllyesztettem.
-Köszönöm! -mondta, és mikor felvette kissé ellazult. -Neked nem forró?
-Nem. Kiélvezem ezt a meleget! Tudod nem mindenki lakhat Los Angelesbe! -kacsintottam rá.
-Ott vannak a lányok! -ordította Niall, és vadul integetett.
-Végre! -sóhajtott egy nagyot Eleanor, mikor oda értünk...megértem. Nem lehetett felemelő érzés, öt őrült fiúval lenni egyedüli lányként. Viszont volt, aki nem volt annyira lelkes.
-Ohh..már ismét nő uralom. -biggyesztette le száját Harry. Én odaérve hozzá megütöttem a táskámmal, csak hogy érezze, szeretve van. Nesze neki nő uralom.
-Héé! Ezért most bejössz velem! -mondta, és lerántotta rólam a törölközőt, majd hátára kapva elindult a tenger felé. Vagy is, futott a tenger felé.
-ÁÁ! Segítség! Kérlek, valaki! Harry basszus rakjál már le! -ordibáltam, sikongattam, ütöttem a hátát, de hiába. A vízbe érve ledobott. Testemet átjárta a hideg víz érzése, és számba éreztem a sós vízet. Miután feltudtam állni, a sokadik próbálkozás után (hülye hullámok) kirohantam, és a törölközőmért nyúltam..vagy is csak akartam, mert eltűnt.
-Harry! Azonnal add ide! Megfagyok! -kiabáltam, és kezemmel hadonásztam. Nem láttam semmit, mert szemembe volt a hajam, és csukott szemmel álltam egyik lábamról a másikra. Halk kuncogás volt a reakció kiborulásomra. Kösz szépen, mindenki! Éppen magamba szövögettem terveket, hogy hogyan tudnék visszavágni nekik, amikor valaki egy törölközött terített a vállamra. Kisöpörtem hajamat a szememből, majd megfordultam. Zayn volt az.
-Köszönöm. -suttogtam, és halvány mosolyra húzódott a szám. Ő csak megvonta a vállát, és megvillantotta hófehér fogsorját.
-Köszönöm Zayn, hogy kilenc emberből te voltál az egyetlen aki segített! -mondtam hangosabban, azonban a többieknek. Remélem értették a célzást. Mindenki gyorsan elkapta a tekintetét rólam, és úgy csinált mint ha ő igen is akart volna segíteni, csak nem tudott. Eleanor úgy csinált mint ha aludna. Niall Brooklynnal beszélgetett, és hirtelen Megan is kapcsolódott hozzájuk. Danielle naptejjel kente Liamet, és "nem akart semmit összetrútyizni"...De a legjobb kifogást Louis volt. Úgy tett, mint aki telefonon beszélgetne valakivel. Csak az volt a bökkenő, hogy nem volt semmi a kezében...érdekes. Na, és a tettes. Csak állt, és felhúzott szemöldökkel, bámult hol engem, hol Zaynt...ez nekem nem tetszik. Miután mindenki leégett, és hulla fáradt volt, összeszedelőzködtünk, és visszafele vettük az irányt.
-Te nem is fürödtél. -léptem oda Harryhez, aki elég nagy léptekkel igyekezett előre. A vízbedobos hülyesége után, egész nap nem beszéltünk.
-Aha..
-Most meg mi bajod? -kérdeztem, és kezemet szét tárva megálltam.
-Nem tudom, de majd biztos jön Zayn, és segít. -fordult vissza gúnyos mosollyal arcán, és meg sem várva a reakciómat tovább haladt. Megsemmisülve álltam, és az agyam csak kattogott, és kattogott.
-Nicole te nem jössz? -állt meg mellettem Zayn.
-De..persze..-suttogtam halkan, és néma csöndben mentünk tovább egymás mellett.

~*~

-Este tíz volt. Mivel mindenki látta, hogy feszültség van köztem, és Harry között békén hagytak minket. A kanapén ültem. Már mindenki a szobájában volt, egyedül én bámultam a tv-t pizsamában, és kakómat szorongattam.
-Mi van királylány? -ült le mellém Louis, és fejét a tv, és köztem kapkodta. -Phineas és Ferb? Ez most komoly? -kerekedett el a szeme.Igen, ő tudta, hogy ha meséket nézek akkor valami nagy baj van velem. -Mesélj.
-Nincs semmi. -mondtam megvonva a vállamat, és beleittam a kakaómba.
-Nicole, meséket nézel! Ez nálad nem normális! Sose szeretted őket. -nézett rám rémült arccal.
-Jó! -nevettem el magam. -Csak Harryt nem értem.
-Igen, néha nehéz megérteni. -töprengett el egy pillanatra. -De miért nem beszélsz vele? Egymáshoz se szóltatok mióta visszajöttünk!
-Mert nem fogok neki könyörögni, hogy mondja el mi baja. Egyszer már kérdeztem. Megvárom míg lenyugszik...Tudod, néha annyira gyerekes és...
-Nicole! -szólt rám Louis, és nagy szemekkel meredt rám.
-Én tök nyugodt vagyok. -mondta egy hang mögülünk. Lesütöttem a szemem, mert tudtam ki van ott.Megfordultam, és meg pillantottam az éppen limonádét készítő Harryt.
-Én most felmegyek. -mondta Louis, és feltápászkodott.
-Louis, ne ...kérlek..-sziszegtem, és bociszemekkel néztem rá.
-Eleanor vár. -kacsintott, és már a lépcső fele igyekezett. Kösz Louis...
-Mit nézünk? -dobta le magát mellém Harry. Lazaságán, hatalmas méretűre nőtt a szemem.
-Mi ütött beléd? -kérdően néztem rá. -Délután még valami bajod volt, most meg úgy csinálsz mint ha semmi se történt volna?
-Nem akarok veszekedni. Csak ennyi. -nézett rám komoly arccal. Már vagy két perce farkas szemet néztünk, amikor elkaptam a fejetem, és értetlenül megcsóváltam.
-Ahj..Kérlek, mond el mi volt a bajod...
-Biztos tudni akarod? -én csak halványan bólogattam, és törökülésbe felé fordultam.
-Féltem, hogy elveszítlek. Féltem, hogy haragszol rám. Féltem, hogy ismét lesz valami köztetek. -itt tudtam, hogy Zaynre gondolt. Lesütöttem a szemem. Legbelül kicsit boldog voltam, hogy ennyire fél hogy elveszíthet, mert ez azt jelenti, hogy tényleg szeret. Mosolyogva fel néztem rá, ő az arcomat fürkészte. Értetlenül bámult rám, tekintetével kérlelt, hogy mondjak már valamit.
-Harry....Én csak is téged szeretlek. -mondtam, és megsimogattam arcát.
-Én meg téged, de szerintem más is...-Ismét düh öntötte el arcát. Igen tudtam, hogy Zaynre gondolt. Nem válaszoltam, csak közelebb hajolva, hosszan megcsókoltam. Ezzel kifejeztem mindent. Azt, hogy megbízhat bennem. Azt, hogy én csak is őt szeretem, és hogy nem állhat közénk semmilyen harmadik személy. Úgy láttam vette az adást.
-Na most már felfogtad, hogy nem érdekel? -nevettem el magam.
-Biztos? -Halványan elmosolyodtam, és arcomat vállába fúrva, átöleltem.
-Biztos...

~13.rész~

"Pocsék barátnő"

Sziasztok!
Itt a kövi rész:)Nem a legjobb, de be kell vezetni a dolgokat ;) Nagyon örülök a sok-sok kominak♥ Nem is beszélek többet.../kövi 22 tetszik, vagy 12 komi/

Jó olvasást!

-Mi lesz ha Danielle nem fog bírni? -kérdeztem, mikor leparkoltunk a nyaraló elé. Harry megforgatta a szemeit, és egy nagyot sóhajtva felém fordult..persze, csak miután behúzta a kéziféket.
-Már miért ne bírna? -húzta fel a szemöldökét.
-Mit tudom én? Például, ha egyszerűen csak nem leszek neki szimpatikus...akkor mi lesz?
-Mindjárt kiderül.. -mondta, és a ház fele bámult. Lassan oda fordítottam fejemet, és mindenki ránk várt. Sőt, Danielle széles mosollyal arcán megindult az autó felé. Jaj. Mikor éreztem, hogy nincs visszaút, és ki kell szállnom bátorságot merítve léptem ki az autóból.
-Szia! Végre találkoztunk! -ölelt át Daniell. Én is meglepődtem, milyen közvetlen.
-Ó! Igen, én is örülök. -mondtam, bár szerintem nem olyan izgatottan mint ő, de most ez nem baj.
-Gyere, a többiek már várnak! -ragadta meg a karomat. Visszanéztem Harryre, hogy nem kell-e a segítség. Erre csak megrázta a fejét, olyan "menj csak és barátkozzatok össze" típusban.
Daniellel a ház felé igyekeztünk ahol a többiek vártak. Szegény Harry cipelheti a cuccunkat. De nem tudtam mit tenni, Dani egyszerűen elragadott.
-Nicole! -üvöltött Louis, és olyan szorosan ölelt magához, hogy eszembe jutott Brooklyn..szegény! Nem tudtam, hogy ennyire fáj ha valaki összeprésel.
-Én is örülök. -mondtam levegő után kapkodva, azonban a többiek sorra jöttek megölelni.
-Milyen volt otthon? -kérdezte Niall, és azt hiszem éppen valamit rágcsált....igen. Gumicukrot.
-Ha nem nézzünk pár dolgot, akkor nagyon jó. -hajtottam le a fejemet. Elgondolkoztam, hogy csak két napra mentem haza, és még is mennyi minden történt...ez ijesztő.
-Mi történt? -érdeklődött Zayn, és mivel én nem tudok jól hazudni, nyeltem egy nagyot. Imádkoztam, hogy történjen valami. Valami, ami miatt most ezt a kérdést ki tudom kerülni. Pont Harry szólalt meg a hátunk mögül, amiért most irtó hálás voltam neki.
-Köszi a segítséget! -mondta Harry mellénk érve, mire a négy fú négy irányba nézett, de véletlenül sem Harry felé. Volt aki elkezdett fütyörészni...hát nem pont a legjobb elterelő hadművelet arra, hogy miért nem segítettek.  Csak legyintett egyet, és a meleg elől bementünk a házba, ahol kellemes idő volt.
-Mi ki csomagolunk! -mondtam, és Harry kezét megfogva a szobánkba mentünk. Belépve jöttem rá, hogy igen is hiányzott. Sok emlék köt ide most már. A Harryvel való veszekedések, vagy amikor összejöttünk. Ahogy ezek a gondolatok átsuhantak az agyamon, a szám mosolyra görbült.
-Igazából nem is kell annyit pakolni, mert nem vittünk sok cuccot. -mondtam, és a kistáskámat amibe a ruhát vittem, ledobtam az ágyra.
-Tudom, de valamit mondanom kellet. -lépett oda hozzám, és derekam köré fonta kezét.
-Szeretlek. -mondta, és én akarva, akaratlanul elröhögtem magam. Szegény kérdően nézett rám. Ügyes vagy Nicole, tönkre tettél egy felettébb romantikus pillanatot.
-Most mi az?
-Bocsi, csak ezt nem tudtad volna előttük mondani? -kérdeztem mosolyogva, és akkor egy pillanatra elgondolkoztam.
-Hééé! Te nem mered mások előtt kimondani nekem, hogy szeretsz? -bújtam ki karjaiból, a hisztis barátnő szerepét játszva.
-Te is tudod, hogy ez hülyeség! -mondta, azonban túl jól játszottam a szerepem, (nem hiába akarok színésznő lenni) és a lépcsőhöz rohant. Én is utána mentem, hogy vajon mi a terve.
- SZERELMES VAGYOK NICOLEBA!!! -ordította, és az egész ház zengett. Nem bírtam tovább a szerepemet játszani, és elröhögtem magamat.
-Tudjuk...egy hónapig rágtad a fülem, hogy hogyan szerezd meg! -üvöltötte vissza Louis. Harry totál piros lett, és arcomon egy olyan büszke mosoly terült szét, hogy a híres tini sztár mennyit sóvárgott utánam. Oké, ez így elég gonoszul hangzik....
-Én is szeretlek. -suttogtam, és leültem az ágyra. Az eddig lépcsőnél álldogáló Harry, (még mindig rákvörösen) megindult felém. Ajjaj! Semmi jó nem sül ki abból, ha én, egy ágy, és Harry van a dologba.
Sunyi mosollyal arcán megindult felém, és én akaratlanul is, de felálltam. Ismét ellenhálhatatlanul közel volt. Azok a hülye gyönyörű szemei, megint megbabonáztak.
-Te csak suttogva merted ki mondani?...-suttogta, és engem kínzott. Szomjaztam csókjára, mint egy szerencsétlen virág aki a szárazság után, egy csepp vízért fohászkodik. Élvezte a helyzetet. Tekintetem szeme, és szája között ingázott. Csak mereven állt előttem, és láttam azt a csintalan mosolyt a szája szélén.
-Mert így is tudja mindenki, hogy szeretlek. -nyögtem ki, és nyeltem egy nagyot. Nem bírom ezt a Harry féle játékot. Örömét leli benne, hogy látja ahogy meghalok egy csókjáért. Nem, ezt te nem fogod velem játszani. Egy határozott mozdulattal közelebb húztam fejét, és vadul megcsókoltam. Nem habozott. Keze megindult a derekam felé, sőt még lejjebb is....Halványan belemosolyodtam a csókba, és ő is. Hirtelen elhúzódtam, és  lehajtottam a fejem. Na most szenvedj egy kicsit te..gondoltam magamban,és ő kérő tekintettel bámult. Szemeivel azt suttogta: "Ne kínozz"
-Élvezed, hogy kínzol ?
-Bevallom, egy kicsit igen. -bólogattam hatalmas mosollyal. Értelmes "beszélgetésünket" Louis zavarta meg.
-Nicole, majd beszélhetnénk egy kicsit? -lépett be Louis, a játékunkat megszakítva. Komolynak tűnt ...túl komolynak.
-Persze...
-Már itt se vagyok. -Emelte fel a kezét Harry, és kifelé tartott. Az ajtóban azonban megállt, és visszafordult.-Ezt még folytatjuk. -emelte fel mutatóujját, és Louis értelmetlenül bámult utána.
-Meg zavartam valamit?
-Nem dehogy..így jobb is. -nevettem fel halkan
-Tényleg visszajövök, ha zavarok. -vakarta meg a fejét.
-Jaj! Gyere már! -mondtam, és kezénél fogva húztam be az ajtóból. -Mit akartál mondani? -ültettem le magam mellé.
-Inkább kérdezni akartam...-na, ez nem kezdődik jól. -Mi volt otthon? Nem arra vagyok kíváncsi, hogy mit csináltatok.... hanem, hogy miért viselkedtél olyan furcsán amikor megkérdezte Zayn?...ne mond, hogy semmi.
-Miért ismersz ilyen piszkosul? -hagyta el egy halk nevetés a számat.
-Szóval, mi a  baj?. Kérdezte...kérdezte, és én elmeséltem. Elmondtam neki apát, és hogy anya mennyire nem viseli jól. Juliat kihagytam. Pedig igazán ő volt annak az oka, hogy annyira rosszul éreztem magam. De erről senki nem tudhatott. Miután végighallgatott csak némán átölelt, és ez több volt minden szónál. Nem, nem sírtam...apa miatt már nem tudtam.
-És mi volt itt? Mesélj.. -kérdeztem, de sokkal halkabban mint ahogy normálisan beszélek. Még kicsit visszakel térnem magamhoz... ismét.
-Unalmas volt nélkületek.  Megan, és Niall összemelegedett aztán utána mégse...tök kiszámíthatatlanok. -forgatta meg a szemeit. Raktároztam agyamba a dolgokat, de megakadtam egy szónál.."Megan"
-Basszus! Megan! Hol van?...nem láttam, sőt fel se tűnt hogy nincs itt. Milyen barátnő vagyok? -kérdeztem, és hirtelen felpattantam. Louis szemével követett, és csak szemöldökét felhúzva hallgatott. Hozzá szokott az ilyen  kitöréseimhez.
-Nyugi, Megan még él csak elment sétálni..nagyon fura volt..-mikor ezt kimondta, a fejemhez csaptam.
-A francba! Mondtam Liamnek, hogy figyeljen rá, mert olyat fog csinálni amit később megbánna! -Már egy cseppet sem voltam nyugodt. -Louis utána kell mennem! Mond meg a többieknek, hogy mindjárt jövök.-hadartam, és telefonom megragadva már le is futottam a lépcsőn. Éreztem, hogy kérdő tekintetek suhannak át rajtam.
-Hova mész?
-Harry most ne! -ordítottam, és becsaptam magam mögött az ajtót. Elengedtem a kérdéseket a fülem mellett. Rohantam..nem tudtam hova, csak rohantam. Azt hiszem a park volt a célom. Hogy lehettem ilyen rossz barátnő? Egyből haza kellet volna jönnöm. Tudtam, hogy Magen Clare miatt megint ki fog borulni..nem fogja fel, hogy nem az ő hibája...pocsék barátnő vagyok..Húsz perce sétáltam, amikor megláttam egy padra roskadva a szőke hajú lányt.
-MEGAN! -kiabáltam, és annyira örültem annak, hogy nincs semmi baja. -MEGAN!
-Nicole?!?
-Végre...-futottam oda hozzá, és jó szorosan átöleltem. -Jól vagy?
-Csak egyedül akartam lenni..De, így már sokkal jobb...Jó hogy újra itt vagy!
-Figyelj Megan...tudom, hogy magadat okolod, de...
-Nicole! Nyugi..már kezdem felfogni, és feldolgozni. El mondunk mindent a többieknek, mert már mindenki sejt valamit. Elmondjuk apukád és Cassit is...mindent! Utána sokkal könnyebb lesz minden. Oké?-meredt az ég felé. Ezt hallva kicsit megnyugodtam...mármint, hogy ő is azt akarja, hogy tisztalappal kezdjünk mindent.
-Rendben. -mosolyogtam. -Menjünk..a többiek már várnak..-húztam fel, és kezét megfogva indultunk vissza.
-Képzeld kivel találkoztam! -néztem rá nagy szemekkel..-Brooklynnal.
-BROOKLYNNAL? -sikítozott, és ugrált.
-Igen -nevettem..-Úgy volt, hogy....-kezdtem bele, és meséltem egész úton neki, hogy mi is volt otthon....




-Végre hogy megjöttetek..Jól vagytok? -rohant oda Harry...
-Aranyos hogy így aggódsz, de felesleges. -mondtam, és megpusziltam.
-Nem is értem miért, miután leordítottad a fejem...
-Majd este mindent megmagyarázunk..-sóhajtottam
-Brooklyn? -vékonyodott el a mellettem álló Megan hangja.
-Mi van Brooklynnal? Igen majd jön... -mondtam, de még mindig Harry szemébe néztem, majd elmosolyodott...mi folyik itt?
-De azt mondtad csak a hét végén...BROOKLYN. -ordította, és lemeredve néztem ahogyan odarohan a megszeppent lányhoz.
-Brooklyn?!? -kérdeztem fájdalmasan magas hangon. -Brooklyn! -nem bírtam, én is odarohantam, és hárman öleltük egymást... na meg ugráltunk, "rikácsoltunk". -Hogy kerülsz ide?
-Anya rám parancsolt, hogy muszáj ma eljönnöm miután elvittem, és hát nem tudtam nemet mondani.
-Hova kellet elvinned? -hajolt el kicsit Megan...-na azt hiszem ma sokat kell majd mesélnünk neki...
-Csak.... -nézett rám Brooke, és szemével kérlelt, hogy én is hallgassak.
-Csak elkellet vinnie a boltba..tudod Julia nem tud vezetni. -magyaráztam ki Brooklynt.
-ELEANOR! -zavart meg minket egy magas hang. Hirtelen mindenki a füléhez kapott. Én csak annyit láttam, hogy Louis kicsapja az ajtót, és egy kocsi felé rohan...
-Mi az? -fordultam értetlenül Harry felé.
-Nő uralom....

~12.rész~

Indulás vissza.

Sziasztok!
Először is bocsánat, hogy ennyit késtem..nagyon sajnálom. És nagyon köszönöm a komikat, és a tetszikeket..♥ Nagyon örülök, hogy mindig így várjátok a következő részt:)
És az, hogy facebookon még mindig írtok nekem, az nagyon sok erőt ad! Szóval köszönöm!

Twittcam! Az előző részhez nem írtatok semmit,hogy kinek mikor jó, vagy hogy egyáltalán tényleg akarnátok-e. Szóval ha most se írtok semmit akkor úgy veszem, hogy nem.
Na de akkor itt a rész!

                                                                                 Jó olvasást!:) 

-Ki volt az? -kérdezte Julia, a konyhából kilépve. Ismét megpillantottam kopasz fejét, és sápadt bőrét. Olyan rég láttam, még az utcán se mászkált olyan sokat, most már értem hogy miért nem..
-Nicole? Brooke miért nem szóltál, hogy jönnek? -kérdezte idegesen, és egy kis morgás után zavartan felrohant.
-Ne haragudj rá, de nem szeretné ha sokan tudnák, hogy beteg. És rám se, hogy nem mondtam, de nem bírtam elmondani.... egyszerűen fáj. -mondta Brooke, a könnyeivel küszködve.Nem tudtam rá haragudni...főleg akkor nem, amikor támogatásra van szüksége, amit én meg is fogok adni. Annyira sajnáltam, de nem tudtam segíteni, és ez volt a legrosszabb. Tehetetlenül magamhoz öleltem.
-Én sajnálom..-miket beszélek, egy egyszerű sajnálómmal, nem tudom kifejezni azt amit érzek. Julia nagyon fontos volt nekem. Megan, én, és Brooke  szüleinkkel együtt egy nagy család voltunk.Mindig együtt karácsonyoztunk, együtt ünnepeltünk, és együtt mentünk nyaralni. Sajnos ez megszűnt amikor brooke elment. Hiába kerestük őket meg változtak, de ha tudtam volna, hogy miért..hogy ez az oka...
-Gyere! -mondta, a szobája felé biccentett majd elindult, és én is követtem. Beérve Körbe néztem, és egy képet emeltem le a polcáról, majd halvány mosolyra húzódott a szám.
-Min mosolyogsz?
-Csak a képeken. -biccentettem a szekrényén lévő többi képekre, majd megmutattam neki a kedvencemet ami egy bordó keretbe volt "zárva".
 -Mennyivel könnyebb volt akkor. Az volt a legnagyobb gondunk, hogy lekéstük a kedvenc mesénket a tv.be. -húztam oldalra a számat.
-Sokkal szebb volt, és könnyebb az biztos... -mondta maga elé meredve, Brooke.
-Milyen betegség?-kérdeztem halkan, pár perc csend után, és reméltem hogy nem súlyos.
-Daganat..-itt nyelt egy nagyot, és mielőtt megkérdeztem volna a legfontosabbat, mint ha tudta volna mire vagyok kíváncsi "válaszolt"..-Rossz indulatú...
-Rák? -kérdeztem, és ő halványan bólogatott. Lefagytam.. a kép kicsúszott kezeim közül, de szerencsére nem esett baja. Remegő kezekkel lehajoltam érte, és felvettem.
-Nicole, kérlek ne mond el senkinek. -suttogta. Nem válaszoltam erre az ostoba kérésre, hisz ennyire azért ismerhetne, hogy tudja nem vagyok pletykás. Még nem egészen fogtam fel az előbb halottakat, és csak egy dologra tudtam gondolni, amit hangosan ki is mondtam.
-Én érzem, hogy rendbe fog jönni! -mondtam, és ismét átöleltem. Ő eddig a pillanatig bírta, és elkezdett zokogni. Nem érdekelt, hogy eláztatja a ruhám könnyeivel, és lefolyó sminkjével.
-Nicole, én már beletörődtem, hogy megfog halni..
-Ilyet meg ne haljak még egyszer! Brooklyn, ha nem hiszel benne, ha nem hiszed hogy meggyógyulhat akkor...
- 10% esélye van ! Tíz! Érted? -mondta szinte ordítva, és elhúzódott tőlem. Majd amikor kicsit lenyugodott, lehajtotta a fejét, és úgy folytatta.
-Az orvosok olyan könnyen ki mondák, hogy ne számítsunk semmi jóra, szinte az arcunkba röhögtek. Tudod mit éreztem akkor? -kérdezte, és én megcsóváltam a fejemet.
-Legszívesebben ordítottam volna, az arcukba mondtam volna, hogy bárcsak ti haldokolnátok! Megakartam halni..Nicole, az emberek olyan önzőek, és gonoszak. És én olyan naiv voltam. Egy csepp érzés nincs bennük..tudod, felfogtam, hogy bármikor elveszíthetem anyát, és ő is. Még azt is mondta, hogy jobb neki odafent mint ezen a világon, ahol ilyen emberek élnek...és tudod mit? Lehet igaza van. -mondta, és a vége felé ismét felemelte a hangját.
-Brooke, én tudom hogy milyenek... a saját apámon kellet megtapasztalnom. De örülök, hogy végre rá jöttél milyen emberek élnek ezen a világon, de ha te is olyan leszel, mert ők is olyanok veled, akkor nem fog változni semmi. Mindig mosolyogni kell, és remélni. ( ezt pont én mondom, aki ma meg akart halni..Grat Nicole!) Én tudom, hogy anyukád megfog gyógyulni. Azért mert hiszek benne. -mondtam, és egy mosolyt erőltettem magamra, hol ott sírni lett volna kedvem.
-Te annyi erőt vagy képes adni...-én ezen a mondatán elmosolyodtam, és Harryre gondoltam, mert nekem ő volt az, aki mindig feltudott vidítani.
-De annyira félek..-suttogta.
-Tudom...


-Mi lesz a sulival ha most visszajöttél? -kérdeztem pár perc néma csönd után, és az ágyon ülve felé fordultam.
-Halasztok egy évet, és akkor együtt tudunk majd Los Angelesbe menni! -mondta, és végre egy őszinte mosoly jelent meg az arcán. (Brooklyn egy évvel idősebb Nicolenál)
-Brooke, én halasztani fogok egy évet...
-Mi? Nicole, tudod milyen lehetőséget dobsz el magadtól? Mindig az volt az álmod, hogy színésznő legyél. És most itt az alkalom, adott egy olyan iskola. Idén felvettek, de jövőre már nem olyan biztos, hogy sikerülni fog..Tudod milyen nehéz bekerülni oda..-hadarta, és összeráncolt homlokkal nézet rám, hogy egy ilyen lehetőséget elszalasztok.
-Tudom, de Harry már mindent elintézett, hogy velük mehessek a turnéra. Az asszisztensének leszek a segédje. Brooke, nagyon jó lett volna veled kezdeni, de nekem most még nem megy...
De te ha halasztasz, akkor újra kell jelentkezned neked is... nem?
-Nem...az igazgató tud anyuról, és megengedte, hogy évet ismételjek ....és így az egyel fiatalabbakkal tudtam volna újra kezdeni..Veled! -mondta a "veled" szót megnyomva, és fejét megcsóválta.
-Neked sokkal könnyebb... a nagyszüleid ott élnek. Te jobban bírod a távolságot, de én nem bírnám ki, hogy két évig még nyáron se jöhetnék haza, csak ünnepekkor... Neked vannak kint rokonaid, viszont én nekem senkim nincs ott.
-Nicole, abba bele gondoltál, hogy oké hogy most halasztasz, de jövőre is lesz turné, és az után is. Nem  halaszthatsz mindig. Egyáltalán, hogy akarsz Harryvel járni? Ha jövőre mész is csak, akkor is onnantól kezdve négy évig, csak napokra láthatod majd! -Brooke utolsó mondata megrémisztett. Eddig eszembe se jutott, hogy ha elmegyek, akkor négy évig nem látom. A gyomrom összerándult.
-Én..én ebbe, bele se..bele se gondoltam. -dadogtam, és nyeltem egy nagyot, majd a telefonom rezgésére lettem figyelmes, amit óvatosan ki is csúsztattam a zsebemből. Harry száma jelent meg, és most egy még nagyobbat nyeltem. "Emlegetett szamár" gondoltam magamban.
-Nem veszed fel? -zavarta meg Brooke, gondolataimat.
-De, egy pillanat. -mondtam, és az ablakához lépkedtem ahonnan rá láttam a házunkra.


-Szia.
-Szia. -köszöntem én is.
-Hol vagy? -kérdezte, és én nekem széles mosoly terült szét arcomon, mert meg láttam az ablakból, hogy kilép az ajtónkon. -Tökéletes a kilátás. -suttogtam Brooklynnak, és ő kérdően nézett rám.
-Milyen kilátás? Kivel vagy..egyáltalán hol? -hallottam hangját, és közbe láttam ahogy idegesen kapkod kezével. Nem bírtam ki, és elnevettem magam.
-Nicole te szívtál valamit?
-Nem..-még mindig nevettem. -Itt vagyok Brooklynnál. -nyögtem ki végül.
-Értem, de nem sokára vissza kéne indulnunk, mert meg jött Danielle, és már nagyon kíváncsi rád.
-Oké, mindjárt megyek. Szeretlek.
-Szeretlek. -mondta, és letettem a telefont. Még néztem ahogy bemegy a házba.

-Hova mész? -kérdezte Brooke.
-A fiúk nyaralójához. Mert igazából ott voltunk, csak hazajöttünk megnézni anyát. Ha akarsz te is jöhetsz.. -mondtam mosolyogva.
-Nem, nem lehet.Szívesen mennék, de anya...
-Igen. Nem akarlak itt hagyni szenvedni, amíg én a többiekkel baromkodok. Tudod mit? Én itt maradok, szólók Harrynek biztos megérti majd. -mondtam, és ismét a teflonomért nyúltam, azonban Brooke kikapta a kezemből.
-Nem! Te elmész szépen Harryvel! Majd lehet lemegyek a hét vége felé, de most még nem, mert anyát holnap én kísérem a kórházba. -mondta.
-De akkor majd együtt megyünk le! -ellenkeztem.
-Nicole, nem! Te most szépen oda mész... -mosolygott, és a telefonomat a magasba nyújtotta.
-Ígérd meg, hogy majd utánunk jössz!
-Ígérem!
-Akkor most már visszakaphatom a telefonomat?
-Először ígérd meg, hogy még Harrynek se mondod el..-Harrynek se? Nehéz lesz eltitkolnom, de ha ő erre kér akkor:
-Ígérem. -fejeztem be gondoltatom utolsó szavát, már hangosan. A telómat vissza szerezve, és Brooke kíséretében leballagtunk a bejárati ajtóhoz.
-Akkor majd várom a hívásod, és gyere majd nekem a hét vége fele. -mondtam, és a mutató ujjammal megfenyegettem.
-Jól van -nevetett, és magához ölelt.
-Nicole, várj! -hallottam Julia hangját, és az ajtohóz sietett. Megállt előttem, azonban most már egy parókával fején. Ha nem tudtam volna mind azt amit most, akkor fel sem tűnt volna, hogy nem igazi.
-Nem mondom el senkinek, ne haragudj rám kérlek! -hadartam, és reméltem már nem haragszik rám.
-Jajj kérlek! Te ne haragudj ahogy viselkedtem, csak..-itt elnémult, és nem fejezte be a mondatát. -Köszönöm, hogy nem mondod el, és nem haragszom..-mondta, egy kedves mosollyal arcán.
-Tudom hogy meg fogsz gyógyulni.. -ennyit voltam képes kinyögni. Én valóban hittem a gyógyulásában.

~*~




-Mi a baj? -kérdezte Harry, pakolás közbe, és egy nagyot sóhajtottam. Felkészültem arra, hogy most a szemébe kell hazudnom.
-Mondtam már hogy minden rendben. -mondtam, egy cseppet sem valód mosollyal az arcomon.
-Amióta megjöttél Brooklyntól furcsán viselkedsz. Megbántott valamivel? De hát azt mondtad, hogy kibékültetek. -ráncolta össze Harry a homlokát. Semmit se értett szegény, és én nem mondhatok el neki semmit.
-Harry! Tényleg nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok, és rossz itt hagyni anyát...ennyi. -hazudtam..hazudtam annak az embernek, aki mindig őszinte volt hozzám. Ő egy morgással lezárt az ügyet. Tudtam, hogy ezt még nem hagyja ennyibe.
Nem akartam hogy veszekedjünk. Most ez hiányzott a legkevésbé. Halkan mögé osontam, és hátulról átkaroltam.
-Én nem értem a nőket. -húzta száját, sármos mosolyra.
-Harry, te nem csak a nőket nem érted....-húztam fel szemöldökömet.
-Ó tényleg?-kérdezte, és lábamhoz nyúlva felkapott. Átkulcsoltam azokat dereka körül, és a kezem követve példáját, a nyaka köré fonta magát.
-De nagyon sok mindenhez értek..-mondta miközben vadul csókolt, és egyik kezével szorosan tartott, addig a másikkal az ágyon heverésző dolgokat a földre küldte...( fő, hogy pakolunk). Az ágyra fektetett, és fölém hajolt. Lábaimmal, és kezeimmel még mindig rajta csüngtem. Szája megindult, a nyakam felé. Mind ketten tudtuk, hogy nem fog megtörténni az, amire most a legtöbben gondolnának. Ez amolyan "egyet s más" dolog... hogy anya szavaival éljek. És mivel én, egy rettenetesen szerencsés lány vagyok, akinek nincsenek cikis pillanatai, (remélem érzitek az íroniát) pont most jött be édesanyám Brooklynnal, hogy elbúcsúzzanak. Brooklynból kitört a nevetés, viszont anya cseppet sem volt vidám.
-Nem akartunk titeket megzavarni, majd visszajövünk. -hadarta anya, és kezét szeme elé rakta. Harry fejét mellkasomra döntötte, és éreztem, hogy nem bírj a sokáig hangos nevetés nélkül. Én rákvörös lettem.
-Anya nem zavartok, ez nem az aminek látszik. -próbáltam kinyögni, de Harry egész súlyával rám nehezedett. Mikor észrevette, hogy próbálok kimászni alóla, felállt és maga mellé felhúzott. Brooklynon még mindig látszott, hogy megint ki fog törni belőle a nevetés. Hiába rakta szája elé a kezét. Anya csak összevissza kapkodta tekintetét. Hol rám, hol Harryre, hol pedig a földön lévő ruhákra (igen, talán ez is besegített abba hogy azt hitte..) De azok nem a mi ruháink voltak, hanem amiket Harry eltávolított az utunkból. Vagy is a miénk, de nem most kerültek le rólunk....Persze, ezt hiába magyarázod egy anyának.
-Nem kell szégyellni ezeket a dolgokat, te se lehetsz öröké...
-Anya! -emeltem fel a hangomat, és a bőröndjeimhez siettem.
-Tényleg jobb lenne, ha később visszajönnétek. -mondtam, és fél perc múlva már csukódott is az ajtó. De éreztem az alatt a fél perc alatt, a tekintetét a hátamon. Miután kimentek, Harryből kitört a nevetés. Próbáltam komoly maradni, de nem ment, és én is elmosolyodtam.
-Még jó, hogy apa nem lakik velünk, mert ha ő nyitott volna ránk. -itt megforgattam a szemeimet.
-Ha ő nyitott volna ránk, akkor ugyan ilyen cikis lett volna. -még mindig nevetett.
-Nem, mert ő ezt mondta volna:
-Mr. Styles, ne merje megrontani a lányomat! -utánoztam apa hangját, összeráncolt homlokkal. Harry csak még jobban nevetett.

~*~

-Akkor mi indulunk. -mondtam, leérve bőröndjeimmel a konyhába ücsörgő Brooklynnak, és anyunak.
-Vigyázzatok magatokra! Nagyon örültem, hogy meglátogattatok...-ölelt át anya, és perceken át nem akart elengedni. Csodálkoztam, hogy az előbb átélt cikis pillanatot nem említi fel. Brooklyn a háttérbe közbe mutogatni próbált valamit. Nem nagyon értettem, azért artikulálva mondta, mikor tisztán letudtam olvasni szájáról a következő szót: "Védekezzetek" ebben a a pillanatban, egy széles mosollyal arcomon, bemutattam neki. Mikor anya végre elengedett, oda rohantam hozzá, és olyan erősen öleltem magamhoz, amilyen erősen csak tudtam.
-Ez már fáj..
-Ez lenne a célom. -nevettem olyan "ördögi kacaj" típusban. Később megsajnáltam, és engedtem a szorításomon. -De akkor majd le jössz a hét vége felé!
-Hiszen megígértem. -suttogta fülembe.
-Nicole bepakoltam a cuccokat, kész vagy? -lépet be Harry.
-Persze. Akkor sziasztok. -mondtam, és Brooklynt elengedve halvány mosoly húzódott a számra, majd megfogtam Harry kezét, és még mielőtt kimentünk volna, anya odanyomot valamit a kezembe. Egy kis zacskóba volt, de azt mondta ne itt nézem meg, mert az ciki lenne. Én inkább hittem neki, (ennyi anya-cikis pillanat, elég egy napra) és a zsebembe csúsztattam, ezt a kis "búcsú ajándékot".

Második blog?

Ezt muszáj megosztanom veletek!:D
Szóval én ezeket a részeket a füzetemből írom persze rögtönözök is, de meg van az alap sztori.
Viszont nem tudjátok, de én legelőször egy Niallös fanfictiont kezdtem el írni (igen,ő a kedvencem♥:D) És arra gondoltam, hogy ha ezt befejezem( ami nem mostanában lesz) akkor azt is megírom blogba, mert nagyon jó ötletek juttattok eszembe, de ebbe már nem tudom beleiktatni :|
Szerintem az sokkal jobb lesz, mert már több tapasztalatom lett ennek a blognak köszönhetően. Ez úgy mond egy "próba" blog volt, DE mindent bele adok, hogy ez is innentől kezdve nagyon jóó legyen :)
Szóval ha lesz érdeklődés a Niallös blog iránt akkor nyár végén egy második bloggal büszkélkedhetek :)
Köszi, hogy elviselitek az ilyen kitöréseimet...:"D

~11.rész~

"Kvittek vagyunk"

Sziasztok! Hát itt lenne a 11. rész:)
Múltkor említettem hogy rám írtak facebookon, na de ez a napokban megismétlődött. Annyira jól esett hogy írta hogy eszembe ne jusson abba hagyni és hogy nagyon szereti a blogom. Persze több minden is írt, de azt én tudom, és ha bármikor máskor eszembe jut annak a gondolata, hogy törlöm a blogom akkor tuti, hogy azt az üzenetet fogom elolvasni:)
19 "tetsziket" mutat, de írtak sokan,hogy valamiért nem engedi nekik lájkolni:| ha ezeket beleszámítom akkor simán meg van a 20 "tetszik" :)
Szóval köszönöm mindenkinek♥
Következő is 20 "tetszik", vagy 10 komi után jön:)

Jaa és léci kommentáljon az aki majd nézné a twitcamom. :) Feleslegesen nem akarok csinálni. De nem untatlak tovább titeket..

Jó olvasást!

-Miért nem mondtad, hogy apukád elment?Én ezeket már nem értem -nézett rám csalódottan, Brooklyn. -Talán nem is bízol bennem meg annyira, mint ahogy mondogatod...te nem is tekintesz a barátodnak, ugye? -nézett rám, és felemelte hangját. Nem válaszoltam, és nem veszekedtem vele, mert teljes mértékben megértem.
-Tudod azt megértem, hogy ezeket nem akarod mindenkinek elmondani, oké..De azt, hogy voltál képes eltitkolni, hogy meghalt Casie ...azt nem tudom felfogni. -szinte már ordított, és könnyei csak úgy hulltak. -Figyelj, tudom hogy most utálsz, de hagyd hogy megmagyarázzam..-Most hagy egy kicsit, kérlek..-mondta, de ezt már halkan, és az ajtót maga után bevágva, kirohant. Harry még mindig fogta a kezemet, így kicsit könnyeb volt elviselni azt a tudatot, hogy napok alatt veszítettem el két fontos embert...apát, és Brooklynt.-Hidd el, majd idővel lenyugszik..-mondta anya, és vállamat megsimogatta, majd bement a hálójába. Próbált mosolyogni, de láttam rajta azt a csalódottságot...bennem csalódott.

-Harry, de te ugye még szeretsz? -néztem fel rá.
-Persze hogy szeretlek, mint mindenki más. Anyukádnak igaza van, Brooklyn majd megnyugszik, és akkor mindent megtudtok beszélni.
-Igen, de anya is olyan furcsa volt..csalódott bennem.
-Talán mosolyognia kéne amikor apád visszajött, és ezzel ismét fájdalmat okozott mindenkinek? Nicole... tudom, hogy büszke arra, hogy egy ilyen lánya van. Nem csalódott benned, hidd el. -mondta, és szavai kicsit megnyugtattak.
-Nem tudom nélküled, hogy bírnám. -suttogtam, és szorosan átöleltem, majd ő homlokon puszilt.


~*~


-Csak ültem a kádba, és elgondolkoztam a délelőtt történteken.Jól esett ez a délutáni fürdés, kicsit megnyugtatott, mindadig amíg vissza nem gondoltam anya reakciójára amikor megtudta, hogy apa itt van..bár ő egészen jól fogadta.De Brooklyn már nem annyira, amikor meg tudta az elmúlt év történéseit...

"-Apa elhagyott minket, már vagy egy fél éve, de nem akartam elmondani tudtam, hogy akkor te is sajnálnál, és még reménykedtem, hogy egyszer újra ott fog állni az ajtóba. Tudom tegnap visszajött, de csak azért, hogy elvigyen, és elszakítson anyától...értsd meg elmondtam volna, de még én sem fogtam fel teljesen. -mondtam neki, és éreztem, hogy torkom kiszárad, és egy hatalmas gombóc keletkezik a torkomban.
-De tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz...
-Brooklyn van még valami. -szakítottam félbe, és valami olyat akartam neki mondani, amit ha elárulok akkor tudom, hogy vége lehet a barátságunknak..
-Mit titkolsz még? -kérdezte, rekedt hangon.
-Tudom, te nem annyira ismerted, de te is jóba lettél Casievel...De Casie....- elcsuklott a hangom, de el kell mondanom neki. Vettem egy mély levegőt, és amennyire tudtam elmondtam...-Casiet elütötte egy autó és...-nem bírtam folytatni, szám elé raktam a kezemet megakadályozva magamat, hogy fájdalmasan felsikítsak, de a könnyeket nem tudtam megállítani. Ha Harry nem tartott volna, ismét a földre rogyok.Erősen vállába kapaszkodtam, és nyakába borulva sírtam..ismét..
-Casie meghalt, és nem szóltál? -kérdezte egy hanggal magasabban, és kezével összevissza kapkodott, idegesen hajába túrt, és végül lábával megrúgta a kanapét. ..-Miért? Miért nem szóltál? -ordított.
-Kérlek nyug-nyugodj le. -mondtam, már amennyire képes voltam kinyögni.
-És apukád...-Miért nem mondtad, hogy apukád elment? Én ezeket már nem értem..."

Ahogy ismét eszembe jutottak az emlékek, elöntött a düh, a fájdalom és a csalódottság. Düh azért, amilyen hülye voltam. Fájdalom azért, mert ismét eszembe jutott Casie, és hogy Megan magát hibáztatja még mindig. És miért voltam csalódott? Mert saját magamba kellet, óriásit csalódnom. Én ehhez túl gyenge vagyok... ha nem lenne Harry, már rég nem bírtam volna, talán már Cassie mellet lennék. Gondolataim elkalandoztak, és csak azon kapom magam, hogy saját magamat nyomom le a víz alá..A halál közeli érzése, és gondolata jár át. Nem félek a haláltól,sőt megnyugtat a gondolata.Érzem ahogy a hideg víz nyomja mellkasomat, és a tüdőm levegőért kiált.. Fehér fényeket látok és eszemet kezdem elveszíteni.Talán sikerül  meghalnom, úgy minden könnyebb lenne....NEM! Annak a gondolata, hogy gyenge vagyok megrémiszt. Gyorsan török fel a víz felszínére, és levegőért kapkodok, majd hosszasan köhécselek. Ha kicsivel tovább maradok, akkor tényleg meg..
 Nem fejezem be a mondatom, még a gondolatát is elhessegetem, mert erős vagyok...egyenlőre még erős.

Percekkel később, kikászálódtam a kádból, nehogy valami olyat tegyek, amit nem akarok.
Viszont volt egy bökkenő...a pólómat, és a melltartómat kint hagytam. Két dologért imádkoztam, hogy Harry ne legyen a szobába, és hogy ha még is ott van, akkor aludjon. Gyorsan magam köré csavartam a törölközött, és kisurantam az szobámba. Azonban imáim nem találtak meghallgatásra. Harry ott volt, és bár mennyire is próbálta elfedni kaján mosolyát, nem ment neki.
-Elfordulnál?
-Minek az a törölköző? Anélkül is szép vagy.. -mondta, és egyre közelebb lépett.
-Hmmm, de én nem szeretek Éva kosztümbe mászkálni. -fintorogtam, és a szekrényem felé akartam indulni, de Harry a derekamnál fogva visszarántott. Csak néhány centi választotta el ajkainkat, és ő sármos mosollyal nézett le rám. Amúgy is zavarba vagyok ha ilyen közel van, de így egy szál törölközőbe...Ha most bele gondolok, hogy képes lettem volna megölni magam.. Undorodok magamtól, ugyan olyan önző vagyok, mint Matt..nem gondoltam volna másokra..Soha többé, nem csinálok ilyet..
-Szeretlek! -mondta, és vadul megcsókolt. Minden porcikám kívánta. Nem tudtam ellenállni neki, és én is neki estem. Hátráltunk párat, majd az ágyra estünk, és én az ölébe ülve még mindig csókolgattam, közbe pedig szorongattam, azt az átkozott törölközőt .Keze megindult a derekamnál, és még mikor kicsit is észnél voltam, leugrottam róla.
-Valami baj van? -nézett rám az ágyon fekve.
-Nem, csak nem hiszem, hogy a mai nap lenne a legalkalmasabb. 
-Sajnálom, de kicsit megérthetnél...-mosolyodott el.
-Megértelek, de azt mondtad megvársz. -mondtam neki, és vártam a reakcióját.
-Megvárlak. Nem siettetlek! És én is azt akarom, hogy különleges legyen. -mondta, és odalépve hozzám államnál fogva közelebb húzott. Most lágyan csókolt, de ugyanekkor, ebben a csókban éreztem a vágyat, és a szenvedélyt..ami teljesen megbódított.

Miután felöltöztem, Harryvel úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy jó kis csöpögős filmet. Hát nem volt a legjobb választás, és a kis drágám a felénél bealudt. Nem volt szívem felkelteni, ezért óvatosan kibújtam karjai közül, és letipegtem a földszintre. Mivel pár óra múlva indulunk vissza, ezért még most el kell intéznem a "problémákat". Egy nagyot sóhajtottam, majd a konyhába rohantam, és megnéztem maradt-e abból az isteni csokis muffinból. Szerencsére nem is kevés maradt, hiába ha anyukád imád főzni és kicsit elszámolja magát...De ebben a helyzetben, nagyon is jól jött. Megpakoltam egy kis ajándék kosarat, és egy nagy levegő vétel kíséretében kiléptem az utcára. Felmértem a terepet, és a velünk szembe lévő házat szugeráltam.
 -Nyugi Nicole, menni fog! Brooklyn meg fog érteni! -mondogattam magamnak, és elindultam egyenesen előre. Nem éppen úgy néztem ki, mint aki a legjobb barátnője háza felé halad, inkább hasonlítottam egy utolsó útjára induló emberre, akit perceken belül lefejeznek az egész falu előtt.
Elindultam, és meg sem álltam az ajtójukig. Erőt vettem magamon, és megnyomtam azt a piros kis gombot, ami a csengő volt.
-Majd én kinyitom. -hallottam Brooklyn hangját, és szívem egyre erősebben vert. Az ajtó nyikorgott, és pillanatok múlva a szőke hajú lánnyal találtam szembe magam.
-Kérlek ne csapd rám az ajtót, és hallgass meg. -hadartam csukott szemmel,  magam elé nyújtva a béke kosarat. Csak annyit éreztem, hogy a kosár megmozdul, és kicsúszik a kezemből, majd az ajtó becsapódik. Végre kimertem nyitni a szememet, és egy nagy barna ajtó állt velem szembe.
Úgy látszik még mindig haragszik.. Legalább a kosarat elvette gondoltam, és épp fordultam volna meg, ha nem nyitódik ki ismét az ajtó.
-Ja, hogy te is itt vagy? Azt hittem csak a kosár beszél.  -mondta halvány mosollyal Brooke, az ajtófélfának támaszkodva.
-Te nem haragszol? -kérdeztem lepetten.
-De haragszok, mert nem bízol bennem. -ismét komor lett.
-De hidd el, bízok csak..-
-Nicole! -szakított félbe. -Kvittek vagyunk, szóval felejtsük el az egészet, és beszéljük meg. -mondta, és az ajtóból elállt jelezve, hogy jöjjek be.
-Hogy érted, hogy "kvittek vagyunk"? -kérdeztem belépve az ajtón.
-Nem mondtam el mindent. -sütötte le szemeit. Nem értettem semmit, egészen addig, amíg meg nem láttam Brooke anyukáját, Juliat. Ijedten, és zavartan néztem Brooklynra, akinek könnycseppek gördültek le az arcán.
-Ugye, ezért kellet vissza jönnöd? -kérdeztem, és elcsuklott a hangom.Ő halványan bólintott.