~20.rész~

Emlékek elől való menekülés...

Hello:) Tuuuuudom....2 hónap..stb. nem akarok magyarázkodni. Így alakult. Rettentően sajnálom, de már nem tudok mit csinálni:| Viszont most új résszel jelentkeztem, amit nagy nehezen sikerült megírnom, mert most is egy emlék videót csinálunk egy kisfiúnak...:(Szóval új rész, és soha többet nem lesz ilyen nagy kimaradás...ezt ígérem :)

Jó olvasást!xx

Kicsit fájó szívvel dőltem le az ágyra,hiszen itt voltam az előtt mielőtt anya meghalt. Sok emlék újra felevenült bennem. Szép az élet nem de? Egyedül voltam, így elgondolkodtam az életemen. Az ilyen alkalmak mindig lehetőséget adnak arra, hogy jobban megismerjük magunkat. De, mivel rajtam kívűl még voltunk páran a házba nem hagyták, hogy igazán eltudjak mélyülni magamban, mert ahogy kifújtam a levegőt amit fél másodperce se szívtam be magamba mélyen...na szóval akkor, berontott Zayn.
-Nicole....ugye nincs semmi baj? -kérdezte komoly arccal és én halványan elmosolyodtam.
-Nincs.
-Tuti? -közelebb hajolt, és felvont szemöldökkel méregetett.
-Zayn! Nyugi...csak fáradt vagyok. De hidd el, nagyon jól vagyok. De, jobban lennék ha elmondanád hol van Harry... -mosolyogtam, mert végre azt hittem megtudom amit már reggel óta tudni szeretnék...
-Majd jön. -mondta és komoly arccal kisétált, engem magamra hagyva. Kicsit rosszul esett, hogy valamit titkolnak előlem, azért a bőröndömbe nyúlva kiráncigáltam egy kardigánt...találjátok ki hol volt?!..persze hogy a legalján.

~*Zayn szemszög*~

-Na? hogy ment? -kérdezte Megan nagyra nyílt szemekkel. Tényleg nagyon illesztő tud lenni.
-Megtettem amit kértetek. Nincs semmi baja, de össze van zavarodva. Mondjuk el neki mi is van Harryvel! -emeltem fel a hangom, mert nem nagyon tetszett ahogy szegény Nicole-al szórakoztak. Ők nem látták,hogy mennyire rossz kedve van és hogy mennyire bűntudata, mert azt hiszi ő tett valamit...És ők nem tudják, hogy ez nekem is rosszul esik mert,...nem..ezt nem mondhatom ki. Még gondolatban sem.
-NEM Zayn! Nem mondjuk el, mert Harry megkért, hogy titokba tartsuk a meglepetést, de mi már így is elszúrtuk! Nem ronthatunk tovább a helyzeten. -mondta Brooke, és körbe nézve láttam ahogy mindenki bólogat,  kivéve Megan-t. Pár percsel később, mindenki elmentek a saját dolgára. Úgy vették, hogy ezzel meg is beszéltünk mindent. Megan megsimogatta a kezem mikor elhaladt mellettem, ami nagyon jól esett. DE miért nem érzem azt az érzést, amikor hozzám ér? Miért nem remegek bele? Miért nem érzek semmit?? Adnom kéne neki egy esélyt, de nem megy....Pedig ő a lehetőségem arra, hogy elfelejtsem ...őt. 

~*Nicole*~

Megan, Brooke eljöttök velem a boltba? -kérdeztem belépve  a szobájukba és nagyon megörültem, hogy ott találtam őket.
-Persze, úgy is üres a hűtő..-mondta Megan és az ágyról feltápászkodva megrázta a haját. Brooke csak szótlanul felállt és már ment is le a lépcsőn.
-Te, ennek mi baja? -kérdeztem Megant, aki még mindig a haját rázogatta.
-Nemtudom.. -dünnyögte a padlót nézve (próbált kirázni valamit a hajából)
-És ...neked mi bajod? -álltam meg őt is megállítva és fejét végre felemelte.
-Mármint, a haj rázogatásra célzol? ..Inkább ne kérdezd..
-De kérdezem..-mondtam, és egyre kíváncsibbá tett.
-Louis&cukor...hidd el, nem a legjobb párosítás. -mondta mosolyogva és én is felnevettem. Ha Louis is benne van a dologba, akkor nincs több kérdésem. Louisal nekem is megvannak az emlékeim...
-És mi van Zaynel? -kacsintottam rá és ő olyan vörös lett, mint egy rák. Na itt van valami...
-Nem tudom. Egyszer nagyon kedves, egyszer rám se néz...Nem tudok ki igazodni rajta, de én nem fogom futni utána. Viszont egyvalamit tudok...-kezdett bele és elhalkult...majd folytatta. -szerelmes vagyok! -mondta ki, és olyan széles vigyor terült szét arcomon, hogy már tényleg fájt.
-Juj!! Na akkor a többit bízd rám! Majd én beszélek a fejével. -ujjongtam és olyan szorosan magamhoz szorítottam, mint még soha.Mikor kicsit lenyugodtam, Brooke felé fordultam. -Te nem örülsz?
-De, bárcsak én nekem is ilyen szerencsém lenne...-motyogta, és Megannel összenéztünk. Tudtuk, hogy most itt valami nincs rendben, És mire valók a barátnők? Felvidítanak ha rossz kedved van...még akkor is, hogy ha éppen valamelyikünknek most nagyon jó, és erről is tudnánk beszélgetni, de nem..mi rendbe rakjuk a harmadik barátnőnk szívét. Mert erre valók a barátok.
-Na gyere! Elmegyünk a boltba, és te közbe mindent elmesélsz..-mosolyogtunk rá ,és végre ő is megengedett magának  egy apró mosolyt.

~*~
-.....és ő sose mosolyog rám, sose ér hozzám...sőt sose kezdeményez beszélgetést! Kezd elegem lenni!
-Brooklyn tudom milyen rossz, hidd el ...majd beszélek én a fejével! -mondtam és lazán meglöktem a vállát.
-Nem kell....ha neki nem kellek, akkor kár erőltetni...-hajtotta le a fejét és nekem majd megszorult a szívem. Sose láttam még olyan aranyos és kedves lányt mint Brooklyn. És olyan se volt még, hogy egy ilyen aranyos-kedves lány nem kellet volna a fiúknak. Tényleg nem értem Niallt. Nem tudja milyen lehetőséget hagy ki.
-Így kell ezt csajszi! Egy lány sose fusson egy fiú után. -kacsintott rá Megan,két almával zsonglörködve. Nem tudom, szerintem a képeslapoknál álldogáló biztonsági őr, most nagyon szúrós szemekkel méregetett bennünket. Mindegy ...csak nem tiltanak ki egy boltból...
-Pedig még pizza jelmezt is vettem Hallooweenre! Abba tuti tetszenék neki. -mondta szomorúan, és én is lebiggyeztettem a számat. Pedig valljuk be..most az emberek 99% elröhögte volna magát..Megan is hozzájuk tartzik, de még időbe rá léptem a lábára. -Csitt!! -suttogtam neki.
-Nyugi, majd beszélünk a fejével. -mosolyogtam rá kedvesen, és Megan is megértően bólogatott.
-Na menjünk, vegyünk valami ehetőt is. -váltott témát Megan, remélve, hogy legalább kis ideig eltudja terelni barátnőnk gondolatait.
-Te jó ég! Milyen helyes srác! -motyogta Meg Brooklynak és halkan összenevettek. Én még mindig az almákat rendezgettem.
-Menj oda hozzá! Téged bámul! -folytatta Brooke győzködését.
-Nem is engem hanem Nicole-t. -mondta ki, mire már én is felfigyeltem  és akkor egy kicsiny kis pillanatra, de megállt a szívem. Nem fogtam fel a helyzetet.Levegőt is nehezen vettem és olyan mardosó érzés fogott el, mint anya halálakor. Amikor érzed, hogy mindjárt elkezdesz zokogni, de próbálod visszatartani, hogy ne lássák mások a könnyeidet...a szívem a torkomba dobogott, és nagyokat nyelve tartottam vissza az előtörő könnycseppeket.
-Mi baj? -kérdezte Brooke, és fejét köztem és az általam nézett ember között kapkodta.
-Én...csak..menjünk! -motyogtam pár szót és hirtelen megfordultam...ám ez a mozdulatsor nem volt szerencsés, mert nem vettem észre hogy mögöttem egy bevásárló kocsi áll, és én amilyen szerencsés vagyok megbotlottam ...a kocsit magamra rántva terültem szét a jéghideg padlón.
-ÚRISTEN! Jól vagy??? -hallottam a lányok hangját, de még mindig homályosan láttam, amikor egy kéz nyúlt felém.Határozott mozdulttal felemelt a földről.
-Minden rendben? Nem fáj a fe...Nicole?!! -kérdezte egy férfi hang, és én nagyokat pislogva kinyitottam a szemem. A fejem lüktetése, a maró érzés, és a sajgó végtagok ehhez az érzéshez képest semmik voltak. Hozzá képest semmik..Mert csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy egy bevásárló központba összefutok vele aki olyan érzéseket vált ki belőlem fél perc alatt mint mást senki és előle menekülve megbotlok, majd elesek... ÉS IGEN, pont ő rohan a segítségemre..nem..ehhez tehetség kell Nicole..
-Josh? -kérdeztem halkan, és mélyen belefúrta tekintetét az enyémbe.



- Egyszer az életben mondd azt, amit érzel! 
- Jó, rendben. Legyen. Megteszem. Úgy éreztem, hogy el kell jönnöm, mert lehet, hogy igazán fontos leszel nekem és ettől borzasztóan megijedtem, mert akkor meg tudsz bántani... vagy csak nem voltam kész rá, hogy ennyire szeressek valakit, mint Téged.

~Nicole Allison.