Josh
Hello! Szünetelt a blog egy "kicsit" nem tudom hányan folytatjátok, de remélem sokan tartotok ismét velem...Nem lesz több ilyen kimaradás:) Tudom múltkor is ezt mondtam....de összeszedtem magamat, szóval akkor hajrá ;)
SZAVAZATOK OLDALT..ohh és...mindig látni fogtok egy kis idézetet a rész alján valamelyik szereplőtől, hogy jobban megértsétek a helyzeteket.
Jó olvasást!:)
-Te vissza költöztél Angliába? Vagy..? -nyeltem egy nagyot és éreztem hogy egyre melegebb lesz.
-Igen, vissza Londonba..reméltem hogy újra találkozunk.
-Josh..ugye ezt nem mondod komolyan? Találkozni? Azok után ami volt? -emeltem fel a hangomat és éreztem hogy ismét előtörnek azok a nyomorult könnycseppek.
-Figyelj ezt nem itt kéne megbeszélnünk...menjünk el egy kávézóba. Kérlek!
-Nemtudom. Mi ezt már tavaly megbeszéltük...Josh nem ké...
-Kérlek! -olvastam le szájáról, mert hirtelen minden hang tompa lett a fülembe lüktető vér miatt.
-Lányok hazavinnétek a dolgokat? Én majd taxival utánatok megyek. -fordultam hátra hozzájuk és ők halványan bólintottak bár nem nagyon értettek semmit.
-Menjünk..-mondtam most már Josh szemébe aki hálásan elmosolyodott.
~*~
-Némasági fogadalmat tettél? -kérdezte pimasz mosollyal immár egy kör asztalnál ülve.
-Nem...de csak nekem furcsa hogy egy év után felbukkansz a semmiből egy kisebb nyaraló helyen, nem is Londonba?
-Tudod ezt úgy csúfolják: sors.
-Hát persze.
-Elmondanád mi bajod? Te nem ilyen vagy.
-Honnan tudod hogy én milyen vagyok? -kérdeztem és lenéző pillantással ajándékoztam meg.
-Nicole...kiskorod óta ismerlek..együtt nőttünk fel. Mindenkinél jobban ismerlek, úgy ahogy te engem.
-Nem értem miért is jöttem el veled. -mondtam és a táskám után nyúlva erős szándékom volt elviharozni.
-Kérlek felejtsük el ami tavaly történt...megtörtént kész...ennyi. -nyúlt utánam és én mint egy szófogadó kiskutya vissza ültem. - Nem tudunk ezen már változtatni. De azt szeretném hogy újra barátok legyünk..mint régen. -folytatta és a kezemet végre elengedte.
-Barátok? Szerelmes barátok ugye? Tudod hogy a tavaly nyár után már nem lehetünk ugyan olyan barátok..-mondtam ki fájó szívvel és vissza is emlékeztem arra a napra amikor barátságunk sorsa örökre eldőlt.
"Kicsim! Josh jött búcsúzkodni! -szűrődött be anya hangja a félig nyitott szoba ajtómon keresztűl és én szélsebesen már le is futottam legjobb barátom elé.
-Hát akkor eldöntötted? Biztos hogy elmész? -kérdeztem csalódottan és szorosan karjaim közé zártam a fiút.
-Igen, de előtte még beszélnünk kéne..-mondta és nagyokat pislogva néztem rá. -Rendben. Menjünk ki az udvarra. -mosolyogtam rá és együtt kiléptünk a kertbe.
-Szóval?
-Ugye mi nagyon régóta ismerjük egymást és megígértük hogy örökre barátok maradunk?
-Igen, persze...de mi az Josh?
-Valamit nem mondtam el...valamit amit el kellett volna mondanom. Nem bírok úgy elmenni hogy ezt nem tudod meg. -hagyott egy kis szünetet és nagy levegő vétel után folytatta. -Én egy ideje többet érzek irántad és ezért nagyon meggondoltam hogy elmenjek-e, de nem láttam hogy te is így éreznél...
És ekkor történt meg az amit a mai napig is bánok, de ha újra átélném ezt a helyzetet ugyanezt csináltam volna: Megcsókoltam.. olyan tüzesen és szenvedélyes mint még senki mást. Bele túrtam hajába és ő derekam köré kulcsolta a kezeit. Életem legszebb pillanata volt.
-Bocsi csak...basszus én szeretlek! Olyan szinten hogy az eszemet is elvesztettem. Ha elmondtad volna..
-Elmondtam..tudom hogy későn de, elmondtam. -mosolygott sármos mosollyal és ismét megcsókoltam. -Most akkor mi lesz? -kérdeztem kezemet nyaka köré fonva.
-Elmegyek..elkell mennem apámhoz. -mondta ki és belém mint ha egy kést szúrtak volna. Megfordult a világ és kezem gyorsan leengedtem magam mellé.
-Ha elmész mégis miért mondtad el? Miért hagytad hogy megcsókoljalak ? Miért kellet összetörnöd? miért hagytad hogy 2 percig boldog legyek? -kérdeztem és az utolsó mondatot már remegő hanggal és könnyes szemmel suttogtam. Ő nem tudta milyen kínszenvedés volt ez a 3 év..hogy minden egyes mozdulata felkavar, hogy amikor csak megölelt az részéről csak baráti mozdulat volt de én napokig a fellegekben jártam. Ő nem tudja, de ezt tette...
-MENJ EL! -ordítottam, és könnyeim csak úgy potyogtak.
-Nicole vissza fogok jönni! Ígérem, mert szeretlek! Csak bírjuk ki ezt a kicsi időt...
-Ne gyere vissza!! Soha többet nem akarlak látni! Most szórakozol velem?! Miért nem ért rá akkor elmondani....akkor nem..nem fájna ennyire!
-Soha többé?
-SOHA! Látom csak ezt a részét voltál képes felfogni-ordítottam az arcába és a bejárati ajtót becsapva felrohantam a szobámba....azt hittem sose fogom már látni...egészen a mai napig"
-Nicole csak próbáljuk meg hiszen neked úgy is van barátod...-mondta de az utolsó szóba éreztem egy kis gúnyt...
-Nem tudom..majd ha Londonba leszünk..meglátjuk..nemtudom..lehet..
-Olyan aranyos vagy amikor ezt csinálod. -nézett rám aranyos mosollyal és én is halványan elmosolyodtam.
-Mit is?
-Összevissza beszélsz..-nem válaszoltam semmit csak mosolyogtam és mosolyogtam..barátok..ez nehéz lesz.Barátok akik tudják milyen ízű a másik csókja....
-Amúgy élőben is olyan nyálas képű a barátod? -kérdezte gúnyos mosollyal és én szánakozva néztem rá.
-Ha azt akarod hogy ismét barátok legyünk akkor tiszteld kérlek...
-Jó oké, bocsi...bunkó voltam..-mondta és látszott rajta hogy talán tényleg komolyan gondolja.
Hosszas csönd állt be és csak a többi ember moraja hallatszott.
-Sajnálom anyukádat. -mondta pár perccel később és azt kívántam bár maradtunk volna inkább némán egymás mellett...amúgy is honnan tud ez ennyi mindent?
-Köszönöm...Ő mindig is szeretett. -nevettem fel halkan és tekintetünk ismét összetalálkozott.
-"Ő mindig is szeretett"...más nem? -kérdezte és mélyen a szemembe nézett.
-Nekem most mennem kell. -mondtam zavaromban és a pulcsim után nyúltam.
-Akkor majd beszélünk?
-Igen. -mondtam és egy halvány mosollyal el is köszöntem tőle.
~*Brooke szemszög*~
-Na minden kész? -kérdezte Megan Harryt aki még csak két perce esett be az ajtón.
-Persze. És itt? Ugye nem tud semmiről?
-őő nem..dehogy. -erőltetett egy mosolyt az arcára barátnőm és mindenki utánozta.
-Jó...akkor már csak haza kell hogy érjen. De hol is van?
-Elment valami fiúval... -szólaltam meg én is ...hátha így valaki észre vesz ..akárki...talán Niall.
-Milyen FIÚVAL? -nyomta meg a fiúval szót és még Megannél és nagyobb szemekkel nézett ránk.
-Mi se tudjuk ki volt az..
-És ti elengedtétek egy idegen fiúval?!?!
-Harry..nyugodj már meg! -szólaltam ismét meg és ekkor nyitódott az ajtó. Megjött Nicole.
-Én nyugodt vagyok..nyugodt.. -masszírozta orr nyergét. Minden volt csak NEM nyugodt.
~Nicole szemszög ~
Próbáltam feldolgozni a mai napi eseményeket. Nem értettem semmit. Nekem ez túl sok volt. Harry eltűnt és találkoztam azzal a fiúval akiért egykor mindenem odaadtam volna.Ideges voltam..nagyon ideges. A szél belekapott a hajamba és hideg futott végig a hátamon. Felléptem a verandára és lenyomtam a kilincset. Vissza a való életbe. Csapó 1.
-Sziasztok..-köszöntem halkan, és megpillantottam Harryt. -Hol voltál? -kérdeztem erőtlenül és fáradtan.
-Csak elkellet valamit intéznem. -mosolygott rám. -Mutatni szeretnék valamit.
-Most nem..majd holnap, oké? -kérdeztem és ő halványan bólintott. -Ne haragudj. -suttogtam és a kabátomat ledobva felsétáltam a szobánkba ahol nagy lendülettel dőltem le az ágyra. Jó volt egy kicsit csak úgy lenni..Nézni a plafont és nem gondolkozni semmin..Semmin ami fáj ami éget és szét mar belülről. Sokan kérdezhetnék hogy mi az nagy tragédia ami egy 18 éves lány lelkét nyomja? Még csak gyerek felfújja a dolgokat.. mondhatnák sokan. Egy gyerek akinek felkellet nőnie. Akinek az anyja mellet kellet lennie az apja helyett. Aki a legfontosabb éveit apa nélkül élte. Akit becsaptak és megaláztak. Akit a legjobb barátja elárulta és elhagyta. Aki szerelmes de most mégis kételkedik. Ez a lány vagyok én...nem gyerek! Többé már nem..ezt elvették tőlem.
-Bejöhetek? -kopogott az ajtón Harry és a hangja betöltötte a szobát.
-Persze..-mondtam és felbátorodva leült mellém az ágyra.
-Elakarod mondani?
-Nem hiszem..
-Jó..-mondta és homlokon puszilt.
-Nem haragszol? -kérdeztem vele szembe ülve miközben az arcomat simogatta.
-Nem. -mondta aranyos mosollyal és lágyan megcsókolt.
-Oké. -mondtam és ő a kezemet megfogva nézett rám.
~*~
Harry szemszög
-Na hogy van Nicole? -kérdezte Brooke mikor lejöttem barátnőmtől aki már aludt is.
-Nem tudom mi baja...nem akarja elmondani. -mondtam csalódottan és egy dobozos sört emeltem ki a hűtőből.
-Majd holnap megcsinálod neki amit akartál. -simogatta meg a vállamat Megan kedvesen.
-Persze, de annyit bajlódtam vele...egész napom rá ment..és holnap kezdhetjük előröl...most olyan mint ha titeket is hülyitenélek..mert holnap akkor megint el kell valahova vinni egész napra..
-Nembaj! Erre valók a barátok! -kacsintottak rám mindnyájan és én egy mosollyal viszonoztam kedvességüket.
Amit azelőtt szerettem, többé nem szeretem. Mit mondtam? Hazudok. Még most is szeretem, de mérsékeltebben. Ismét hazudtam, szeretem, de szégyenlősebben. Szomorúbban. Most mondom meg az igazat - szeretem, de szeretném nem szeretni. Elepedek, hogy gyűlölni tudjam, de csak szeretem, akaratom ellenére. Kényszerűségből, szomorúan gyászolva.
~Josh
