~16.rész~

Jó, és rossz hírek.

Sziasztok! Itt a következő rész. Köszönöm a sok jó kívánságot, és annak is aki facebookon írt. Ezek nagyon jól esnek:) Talán most egy kis ideig ennyi volt a boldog, aranyos, vidám részeknek...De ígérem, ennek ellenére nem lesz unalmas!;D

28 tetszik, és kövi rész:)
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=333947930033323&set=a.333906543370795.77531.227639353997515&type=3&theater
és kérlek itt lájkoljátok...blog verseny:) nagyon köszi♥ xx

Jó olvasást!

-Miért viselkedtek olyan furcsán? -suttogta Megan, fülembe a kérdést.
-Mi? Mármint kivel, és ezt hogy érted? -kérdeztem pimasz mosollyal, tettetve  a hülyét.
-Harryvel. Nem ültél mellé a kocsiban, nem ültél mellé az étteremben, és nem is szóltatok egymáshoz. Ehelyett egyfolytában szemeztek, és mind kettőtök póker arca mögött ott lapol az a pimasz mosoly. Még is jól érzitek magatokat? Mondjuk erősen kétlem, azok után amiket ma Liam mesélt nekem. Remélem feltöröltétek a fürdőt! -mondta, és éreztem tekintetét magamon. Azonban nem nagyon foglalkoztam vele, mert ismét Harryvel "kommunikáltam". Megan csak színpadiasan felsóhajtott, és tovább beszélgetett a mellette ülő Zaynnel. Tényleg nem tudom mi van ma vele, amiért ennyire házisárkány ként viselkedik.
-Mikor megyünk? -kérdezte Louis, aki látványosan szenvedett. Megértem..három órája ülünk itt, és már két órája megvacsoráztunk. Vagyis. Pontosabban, még Niall nem végzett. Azt az elvet vallja, hogy meg kell kóstolnia mindent ami az étlapon van rajta.
-Niall kész vagy? -kérdeztem kedvesen, és nagyon reméltem, hogy a válasza is ily kedves lesz a szívemnek (milyen költői vagyok)
-Még két süti, van utána mehetünk! -mondtam és a mosoly hamar le is görbült az arcomról.
-Becsomagoltatjuk, aztán húzzunk haza! -mondta Zayn, és mindenki helyeselve bólogatott. Ez után Niall makogott valamit arról, hogy de az úgy nem ugyan olyan, mert azt már nem ebben az étterembe enné meg, és veszítene a hitelességéből. De erre nem nagyon figyelve fel álltunk, és a pincérrel becsomagoltatott sütikkel, na meg Niallt ráncigálva, végre elszabadultunk.
-Gonoszak vagytok..-motyogta, és mi elengedve fülünk mellett beszálltunk a kocsiba. Levetettem magam Brooke mellé, aki Niallnek mondogatott valami olyat, hogy ha akarja otthon berendezi neki a konyhát úgy mint az étterem, és akkor már több hitelessége van. Kétség sincs afelől, hogy Brooke mindent meg tesz azért, hogy Niall észrevegye.
-Szia! -ült le mellém Danielle.
-Hello.
-Még nem volt alkalmunk beszélni..ezt nagyon sajnálom.
-Ha gondolod, lemehetnénk holnap a partra,de szigorúan a fiúk nélkül! -tettem fel a kezem, és Daniellel ez után jól el beszélgettünk. Így nem is tűnt olyan hosszúnak az út, mint ahogy a többiek mondták.
"Haza" érve felmentem a szobánkba, és nagy lendülettel az ágyba vetődtem, szét terültem azon, és csak bámultam a fehér plafont. Nyitódott az ajtó, és én felöltöttem a póker arcom.Nekem kell nyernem! Hogy mit? Azt én se tudom pontosan, de Harry előbb fogja elnevetni magát! Nem szólt hozzám, csak csendben leült mellém az ágyra. Szája szélén ott lapult a mosoly. Tehát póker arccal ültünk, vagyis én feküdtem az ágyban. Szerencsére valaki megzavarta az unalmas játékunkat, amit ÉN fogok meg nyerni.
-Nicole! Kate az! -mondta feszülten Megan, a telefont kezébe tartva. Gyorsan felpattantam, és kezéből kikapva idegesen kérdezgettem.
-Jól vagy? Mi a baj? Mond, hogy nincs semmi bajod! -hadartam, és az a pár másodperc mire anya válaszolt, éveknek tűnt.
-Igen kicsim, nyugodj meg! -mondta, és éreztem hangján, hogy halványan elmosolyodik. -De ha megkérhetnélek, haza jönnél? Valamiért úgy érzem, nem sokára megszületik a húgod.
-Persze, ez természetes. Két óra, és otthon vagyok! Sietek! -mondtam, és kinyomva a telefont, gyorsan Megan kezébe nyomtam, majd az ágy alól előhúzva a bőröndöt rekord sebesség alatt bepakoltam a ruháimat.
-Mi az? -kérdezte Harry már sokadszorra, Megan is idegesen nézett rám.
-Haza kell mennem..nekem haza kell mennem, anyához. -mondtam hisztérikusan. Oké elvetettem a sulykot, nem akartam velük kiabálni. -Sajnálom, én csak nem akarom magára hagyni. -suttogtam, és ők megértően bólogattak. Apának kéne vele lenni, neki kéne mellette állni, és támogatni. És én nekem ő volt ő példaképem... -Harry, haza vinnél?
-Igen, és ott is maradok!
-Nem..nem kell. Csak vigyél el kérlek!
-Nicole, nem vitatkozok. Haza megyek veled! -mondta, és nem figyelve rám, már ő is bőröndjébe pakolta a holmijait. A többieknek Megan próbálta elmagyarázni a dolgokat, én túl ideges voltam. Mindenki mondott valami kedveset, és üzent anyunak. Tényleg nagyon rendesek, és megértőek voltak. Miután Brooklynt meggyőztük, hogy nem kell velünk jönnie, gyorsan el is indultunk. Én hangulatom rá ragadt Harryre is, és idegesen "dobolt" a kormányon. Két óra múlva...(persze ilyenkor nagyon soknak tűnik) egy hirtelen mozdulattal feltéptem a bejárati ajtót, és anyát keresve elindultam a lakásba.
-Haho!
-Itt vagyok! -kiabálta  a konyhából, és én a hangot követve oda rohantam hozzá. Egy pillanatra megálltam előtte, megbizonyosodva róla, hogy minden rendben. Majd jó szorosan magamhoz szorítottam.
-Annyira aggódtam!
-Nem kellet volna. -mondta, de arcán nem azt a gondtalan mosolyt láttam, és ez megijesztett.
-Biztos minden rendben?
-Igen..-mondta halkan..Nem. Valami nincs rendben. -Szia Harry! -csillant fel anya szeme.
-Jó estét Mrs.Allison. -mosolygott rá göndörke, és szorosan mögém állt.
-Beszélhetnénk egy pillanatra? -kérdezte Harrytől, én meg teniszlabda méretű szemekkel néztem rá. Hogy mi?
-Persze. -motyogta, és anya után ment. De még egy pillanatra kérdően vissza nézett rám, mire én széttártam a kezeimet. Idegesen levetődtem a nappaliban lévő kanapéra, de sehogy se volt kényelmes. Vajon miről beszélnek? És én, mért nem mehettem? ezek a kérdések cikáztak a fejemben, és próbáltam nem összeesküvés elméleteket szőni.

~Harry szemszög.~

-Valami baj van? -kérdeztem, és le ültem Kate-el szembe.
-Nincs. Csak szeretném tudni, hogy mindig a lányom mellet leszel-e? Hogy akkor se hagyod el, ha valami baja van. -mondta szomorú mosollyal arcán. Nem értettem semmit, de válaszoltam neki, teljesen őszintén.
-Soha senkit nem szerettem így mint Nicolet, és nem fogom elhagyni, amíg ő meg nem kér rá. És ha valami gond adódik az életében, én mindig ott leszek mellette. Ha talán..még egyszer mondom TALÁN, -hangsúlyoztam, mert nagyon reméltem, hogy csak talán marad. -majd szakítunk, én akkor is a barátja maradok, és mellette leszek. Mindig vigyázni fogok rá! -mondtam, és a gondolat, hogy egyszer TALÁN vége lesz a kapcsolatunknak, fájdalmasan hasított belém.
-Köszönöm. -suttogta. Egy másodpercre engedte, hogy lássam aggodalommal teli arcát, aztán egy műmosolyt erőltetett magára.

~Nicole szemszög.~

Végre lépteket hallottam, és azonnal felpattantam. Harry, és anya lépett be a nappaliba. Én köztük kapkodtam a fejemet. Nem mondtak semmit. Úgy tettek, mintha nem is történt volna semmi. Nem kérdeztem, inkább majd Harryt este kifaggatom. Anya fáradtságra hivatkozva, felment a szobájába. Úgy látszik nem kell estig várnom. Harry után rohantam, aki a konyhába dobott össze valami vacsorát. Be mértem a célt, és neki futásból ráugrottam a hátára.
-Megvagy! -kiabáltam, és szorosan csimpaszkodtam rajta.
-Nem tanulsz a hibáidból...amikor legutóbb ezt csináltad, nem jártál jól. -mosolyogott, és célozgatót arra, hogy miért olyan ellenszenves a zuhany rózsa.
-De te most kedves, aranyos, barát szerepét vetted fel,  úgy hogy most véletlenül se, akarsz olyat tenni velem.
-Igaz. Viszont így, nem tudom tovább csinálni . -mondta, és irtó ügyes módon leszedett a hátáról, majd vele szembe leültetett a konyha pultra.
-Látom mostanában majmos korszakod éled. -célzott arra, hogy még így ülve is, a lábamat dereka köré fontam.
-Bajod? -húztam fel szemöldököm, és már kezemet is nyaka köré fontam.
-Nem. -mondta kisfiús mosollyal arcán. Közelebb hajolva hosszasan megcsókolt.
-Harry. -toltam el kicsit magamtól. -mit mondott anya?
-És még kíváncsi is. -rázta meg a fejét, amire felnevettem.
-Na, de most komolyan..mit mondott?
-Csak megbizonyosodott róla, hogy szeretlek-e, és hogy mindig melletted leszek.
-És, mindig mellettem leszel? -kérdeztem félve, mélyen szemébe nézve.
-Mindig. -mondta, és ismét megcsókolt. Gyomrom görcsbe állt. Még ennyi idő után is, képes ezt kihozni belőlem.

~*~

-Jó reggelt! -köszönt Harry, és komásan lebotorkált a lépcsőn.
-Neked is. -léptem oda hozzá, és megcsókoltam.
-Az ott, az amire gondolok? -mutatott a kakaómra, kerek szemekkel.
-I-Igen..miért? -nem válaszolt. -Nem, nem kapod meg! -mondtam, de ő egyre közelebb jött, majd végül a nappaliban kergetőztünk. -Csinálok neked is! De akkor ne kergess! -nevettem, Harry elől futva. Hiába. Neki az enyém kellet, és mikor elkapott, elvette tőlem a második szerelmem. -Gonosz! -játszottam a sértődöttet.
-Sajnálom.... a kakaóért bármit! -mondta, és poharamat vissza adta kezembe...üresen.
- A kakaó fontosabb nálam?
-Nem úgy értettem. -mentegetőzött Harry.
-Ezt már nem tudod ki magyarázni. -"veszekedésünknek", anya kiáltása vetett véget.
-Baj van!
-Mi az? -rohantam elé idegesen.
-Születik a húgod! -mondta, és szám elé kaptam a kezem. -Harry indulunk! -mondtam, a kabátomért rohanva.
-Oké, nyisd ki a kocsit! -mondta, és oda dobta a kocsi kulcsot, mert ő anyának segített. Persze, nem én vezettem.

Már fél napja a kórházban voltunk, és senki nem mond semmit. Minden pillanatban amikor nyitódott egy ajtó, oda kaptam a fejem, de nem anya orvosa volt. Nem tudtam semmit csinálni, és ez szörnyű érzés volt. -Mondjanak már valamit! -mászkáltam fel alá a váróterembe. Már fél napja ott ültünk, és Harry végig ott volt mellettem. Tisztelem, amiért tűrte a kirohanásaim.
-Ott jön az orvos! -pattant fel ő is. Én gyorsan megpördültem, és hálásan pillantottam felé.
-Nicole Allison? -kérdezte elénk érve, a fehér ruhás ember.
-Igen. -mondtam, és arcát vizslattam. -Ugye jól van a baba? -kérdeztem, pár másodperccel később.
-Persze. -mondta keserű mosollyal, mire fellélegeztem..nem kellet volna. -Azonban édesanyja...-itt elnémult, és kereste a megfelelő szavakat.
-Mi történt? Úgy jól van? 
-Sajnálom...
-Mi? Kérem mondjon már valamit! -kiabáltam vele, és arcomon könnycseppek gördültek lefelé, miközben Harry szorosan megfogta a kezem.