~17.rész~

Minden megváltozott

Sziasztok!:) Itt a rész..és ne öljetek meg !
Kövi rész 29 tetszik után..

Jó olvasást!:)

hallgasd: http://www.youtube.com/watch?v=oXJquRA582s&list=PL956CDB3801C18801&index=1&feature=plpp_video

-Az édesanyja nem élte túl a szülést. Mindenki tudta, hogy mekkora kockázat ilyen korba szülni, és édesanyja felvolt készülve rá. Édesapját értesítettük. Kérem próbáljon lenyugodni. -mondta, mondta, és mondta.Lesokkoltam. Hitetlenül megráztam a fejem, eddig bírtam. Torkom szakadtából próbáltam üvölteni, és sírtam. A sírásnak több fajtája van..talán ez a legfájóbb. Ordítanál az egész világgal, üvöltenél hogy miért? De egy hang sem jön ki a torkodon, levegő után kapkodsz, és a mellkasod összeszorul. Harry kezei közül kicsúszva a hideg csempére borultam.Ő gyorsan letérdelt mellém, és szorosan magához húzva simogatta a hajam.
-Minden rendben lesz..-suttogta.
-Nem. El sem tudtam búcsúzni. Harry mond, hogy ez csak egy rossz vicc! -nyögtem ki erőtlenül, és vadul ráztam meg fejemet. Semmi se lesz rendben. Nem fogtam fel, hogy elveszítettem a számomra legfontosabb embert. Akiért mindent megtettem volna! Keveredett bennem a kétségbeesés, a fájdalom, és a gyűlölet érzése. Kétségbeesés, mert nem tudtam mihez kezdek ezután. Fájdalom, mert elvesztettem. És gyűlölet..mind közül ez volt a legerősebb. És most nem csak apa iránt...ha nincs az a gyerek, anya még most is élne. Nem. Tudom, hogy nem szabadna ezt éreznem, de sose éreztem ilyen fájdalmat. Nem tudtam tőle elköszönni, nem tudtam megmondani neki, hogy szeretem..nem... ez csak egy rossz álom. Hirtelen minden elsötétült, és a maradék erőm is elhagyott.

Harry szemszög.

-Nicole! -szólítgattam, de nem válaszolt. Elájult. Gyorsan kezeim közé kaptam, és orvost keresve bóklásztam vele.
-Kérem segítsen! -mondtam, egy kedvesnek tűnő, szőke alacsony nőnek. Miután felvázoltam neki röviden a történetet, mondta hogy fektessem le a várakozóban található székekre, és ő mindjárt hoz egy pohár vizet.
-Kérlek kelj fel..-motyogtam kezét szorongatva, amikor az ott dolgozó nő megérkezett a beígért pohárral. Szájához emeltem, és lassan öntöttem belé,..öntöttem belé egy kis életet. Igen...
Szemeit lassan megrebegtette, és szemét dörzsölgetve felült. Kicsit megkönnyebbültem.
-Ugye csak álmodtam? kérdezte tőlem, mikor a nővér egy biztató mosollyal megsimította a vállát, és ott hagyott minket. Felkészültem, hogy szemébe nézve tudjam elmondani, hogy ez nem csak egy rossz álom.
-Nem..nem álmodtál. -mondtam, és könnyek szöktek szemembe. Fájdalmat éreztem amiért nem tudok neki segíteni, és így kell őt látnom. Ő, mint aki megértette, bólintott egy aprót, és ismét sírni kezdett. Szakadozva vette a levegőt, miközben nyakamba fúrta a fejét, és dzsekimbe kapaszkodva  próbált belőlem egy kis erőt meríteni. Szorosabban öleltem, mint még valaha, és hátát simogatva próbáltam neki segíteni. Nem tudom milyen érzés lehet neki, de elég arra gondolnom, hogy az én anyukám halna meg..Nem...még a gondolatába is belehalok. És akkor neki? Egy törékeny lánynak, akinek már csak az anyukája maradt...Miért? Miért ilyen az élet?
-Nem lenne jobb ha kicsit levegőznénk? -toltam el finoman magamtól, hogy szemébe tudjak nézni. Nem válaszolt, csak szorosan enyémre kulcsolta ujjait, és felállva követett. Kilépve, hajába kapott a szél, és kicsit megborzongott. Előre sietve, a kórház előtt lévő korlátra támaszkodott,  fejét feltartva vizsgálta a csillagos eget. Tudtam, hogy egyedül akar lenni, de pontosan ilyenkor nem szabad magára hagyni.Ezért oda léptem mellé, és én is a csillagokat néztem.
-Amikor messze voltam anyutól, mindig kimentem, és csak a csillagokat lestem. -kezdte egy apró mosollyal arcán, és én csendben hallgattam. -Kislány koromba mindig azt mondta, hogy ha majd egyszer ő már nem lesz, akkor csak nézzek fel, és ő majd mosolyogva fog visszanézni rám. Akkor nem értettem..hat évesen az embernek, még fogalma sincs mit jelent az hogy halál. És eszébe se jut olyanra gondolni, hogy egyszer anyukája is megöregszik, és elmegy..De ő még nem volt idős, még nagyon sok ideje lett volna, de itt hagyott. -folytatta, és itt már zokogott. Gyorsan elkaptam, mielőtt ismét összezuhanna. Sose nyílt meg még ennyire előttem.
-Mindig veled lesz ..a szívedben. És büszke, hogy egy ilyen szép, és okos lány lett abból a kisgyerekből. -mondtam, és magamhoz húzva az égre néztem.
-Szerinted tényleg büszke volt rám? -kérdezte artikulátlanul. A sírás akadályozta, hogy érthetően tudjon megszólalni. Kicsit eltoltam magamtól, hogy szemébe tudjak nézni. -Biztos. -mondtam, és arcára tapadt haját kifésültem, sápadt, de gyönyörű arcából.

Nicole szemszöge

Vajon tényleg büszke rám, és onnan fentről néz le ? Ezt nem tudhatom, de Harry mellettem állt, és mindenben támogatott. Kár, hogy pont egy ilyen helyzet alatt jöttem erre rá. Belülről mart szét az a kínzó fájdalmas érzés..még olyan lehetetlennek tűnt, hogy elment..Nem.AZ nem lehet.
 "Nicole" hallottam egy ismerős hangot hátam mögül, és kérdően hátra fordultam.
Ez nem lehet igaz. Kitéptem magam Harry kezei közül, és elé rohantam. Kérdően néztem rá, nem értettem semmit.
-Mondtam, hogy soha többé nem akarlak látni! Egyáltalán, hogy értél ide ilyen hamar? -ordítottam arcába, és ő könnyes szemmel bámult rám.
-De most szükséged van rám..És el se mentem Londonból..nem akartalak itt hagyni,-mondta, és állta nem épp kellemes pillantásaimat. Erőltetetten felnevettem, és hitetlenül megcsóváltam a fejem.
-Hát persze..most szükségem van rád. És hol voltál amikor felvételeztem, amikor a legfontosabb lett volna a támogatásod? Amikor anyával virrasztottam éjszakákon át, mert nem tudott elaludni..MIATTAD? Akkor hol a fenébe voltál? -ordítottam. Minden járókelő minket bámult..ami most nagyon nem érdekelt.
-Nicki ezt ne most...Visszaköltözök Londonba a házunkba, és minden rendben lesz. -mondta egy apró mosollyal arcán. Olyan undort éreztem iránta, mint még soha. Legszívesebben elé emeltem volna egy tükröt, hogy láthassa magát, milyen undorító.
-Te tényleg nem veszed észre magad? -kérdeztem halkan. -Soha többé nem akarlak látni, nem hogy veled lakni egy fedél alatt! Ha visszajössz, én elmegyek! -mondtam, és már indultam volna vissza Harryhez, de egy pillanatra vissza fordultam. -Ja! És ne hívj Nickinek..Amikor még szerettelek, akkor imádtam ha így hívsz, de kösz...már nem vagyok rá szorulva...főleg nem rád. -mondtam egy erőltetett mosollyal, és ezzel teljesen megsemmisítettem. Harry karjaiba borultam, és próbáltam visszatartani a könnyeimet.  Nagyokat sóhajtottam, és felfelé pislogtam. Találkozott tekintetem a csillagokkal. Nem..Kétlem, hogy anya büszke lenne rám..Hogy apát nem szeretném? nem..ez sem igaz. Nem tudom nem szeretni, de sose fogok neki megbocsátani...

Hetekkel később.

Két hete, hogy az életem fenekestül felfordult. Történ egy öngyilkossági kísérlet, amit Harry akadályozott meg. Hetekig kitartó sírás... Apa, ahogy mondta visszaköltözött a házunkba, aminek az volt a következménye, hogy én meg kiköltöztem onnan. Harry nem tudott lebeszélni róla, de semmiképpen sem akarta, hogy egyedül maradjak. Ezért vett egy kis házat, ahol neki is lesz egy szobája. Persze ebbe, nem mentem bele olyan egyszerűen.

-Kérlek, Harry hagy éljek önálló életet!
-Ne kezdjük előröl! Szó sem lehet arról, hogy egyedül élj..és nem azért mert nem tudsz magadról gondoskodni, de tudjuk mit akartál csinálni múlthéten. Szülinapodra, kapsz egy házat..hidd el, ez nekem nem kerül semmibe! És sokkal nyugodtabb lennék, ha tied lenne, és nem bérelnéd!
-NEM! Kérlek hagy döntsem el én, az életemet! És ami a vagdosást illeti, mondtam már, hogy sajnálom.
-Kérlek..-nézett mélyen a szemembe. -Katenek megígértem, hogy vigyázni fogok rád. -ez volt az a mondat, minek köszönhetően mindig megenyhültem..anya! Könnyek szöktek szemembe, és nagyokat pislogva próbáltam kikerülni a sírás lehetőségét.
-Rendben. -motyogtam, és ő magához ölelt. -De a felét én fizetem.
-Sose fogom megszokni, hogy ilyen makacs vagy. -mondta nevetve, és én megvontam a vállamat.

Így történt, hogy most a fiúkkal,Megannel, és Brooklynnal pakoljuk a cuccaimat. Nagyon sokat segítenek nekem anya halála óta, és nagyon megértőek voltak. Még apához se kellet elmennem. Ők elhozták a dolgaimat a kisbusszal, és onnan már én is tudtam segíteni behordani a házba.
-Vigyázat jövök! -mondtam, és egy dobozzal egyensúlyozva rohantam be a házba.
-És ez volt az utolsó. -mondta Megan, és letett mellém egy sokkal nehezebb dobozt, majd kedvesen rám mosolygott.
-Kösz...mindent. -suttogtam, és ő halványan bólintott, majd hátamat megsimítva elment, és megkereste a fiúkat.
-Nicole, apukád hív. -mondta Brooke, és odacsoszogva hozzám, a kezembe nyomta a telefonom. Némán néztem, és hagytam hogy Kelly Clarkosn hangja átjárja  a házat. -Szerintem vedd fel. -mondta bíztató mosollyal, mire halványan bólintottam.
-Igen? -szóltam bele, és próbáltam a legközömbösebbnek tűnni.
-Tudom hogy utálsz, de tudnál vigyázni Stacyre? Elkellet mennem otthonról egy tárgyalás miatt.. addig a szomszéddal van. De örülnék, ha nem egy vad idegen vigyázna rá. -hadarta, és hitetlenül megráztam a fejem...na persze, ilyenkor jó vagyok. Anya halála óta nem beszéltem vele, és még a babát se láttam.
-Harryvel már indulunk is. -szűrtem ki fogaim közt, a választ.
-Köszönöm -mondta, és némi meglepettséget véltem felfedezni hangjában.
-Ne hogy azt hidd, hogy a te kedvedért...Csak is anya, és a húgom miatt. -mondtam, és gyorsan kinyomtam a telefont.
-Mi történik itt? -lépett mellém Harry, és fürkészve méregetett.
-Vigyázni kéne a kicsire..-suttogtam, és tudta, hogy nem Stacytől félek, hanem a háztól..annyi emlék van ott. Nem tudom mi történne, ha most újra szembe találnám magam anya holmijával. -Én..én erre, még nem állok készen. -motyogtam, és leültem a lépcsőre, kezembe temetve az arcom. Harry leült mellém, és hátamat simogatva megszólalt.
-Ha akarod bemegyek érte, kihozom, és neked még csak át se kell lépned a küszöböt.
-Nem..ide nem hozhatjuk, még ki sincs pakolva. Muszáj lesz bemennem.
-Én melletted leszek. -mondta, és kezemet megfogva homlokon puszilt. Mélyen a szemébe néztem, és halványan elmosolyodtam.
-Srácok, mi elmentünk, és igyekezetek nem szét szedni a házat! -kiabálta Harry, úgy hogy még Louis is meghallja. Majd kezemre kulcsolta ujjait, és elindultunk..elindultunk a házunkhoz.